A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, de történeti, történelmi érdekességeket is rejt magában. Miklós Péter történész a szőregi művelődési házban az ünnep kialakulásáról, a kereszténység életében betöltött szerepéről tartott előadást.
Az ókori Egyiptomtól ível át évezredeket a tavasz, a termékenység és a húsvét kultusza. Ízisz és Ozirisz ábrázolásánál is megtalálhatjuk már a bősé, és az élet szimbólumait, majd ugyanezt láthatjuk a kis-ázsiai Attisz és Kübelé mítoszában is. De a II. századi perzsiai Mithrász-kultusz – melynek egyik legépebben marad hazai barlangszentélyét Sopron mellett láthatjuk – is a Nap, a fény és a Hold, a sötétség jelképeiből vetíti ki a tavasz, a termékenység vágyát.
A zsidó kultúrkör pészach ünnepe, a zsidóság Egyiptomból való szabadulása vezeti fel a kereszténység legszentebb ünnepsorozatát, ahol már a Megváltó halála idejének megjövendölését is megtalálhatjuk. A keresztény ünnepek is a Biblia, és ezen belül is az Atya-Fiú-Szentlélek hitét futtatják végig a mindennapokon, így az advent, a teremtés, az Atya, a karácsony, a születés és a Fiú jelképe. Nagyböjtkor a felkészülés a Szentháromságra utal, hogy azután a húsvét a feltámadást, és a pünkösd az egyház létrejöttét ünnepelje. Jézus ekkor még mint ember, tanító és főpap volt jelen, majd ezt a főpapi mivoltát ruházta rá az apostolokra, rajtuk keresztül az apostolutódokra, a püspökökre és áldozópapokra.
A későbbiekben alakult ki a nagycsütörtökkel induló szertartásrend, ahol a csonka mise, a passió, vagy épp a szegedi tájon meghonosodott pancilusozás – Szőregen, a mise után ostorpattogtatással tiltakoztak Pilátus tette ellen – és a húsvét köré szőtt mindennapi gondolatkör. Ezek sorába, de már a XVIII. században illesztették be azokat a mára már hagyományosnak számító ételeket – kalács, bárány, sonka, tojás, torma, só –, melyek mind szakrális, mind pedig néphagyományi értelmezésben Jézus, a kereszténység és a tavasz, az élet mottójaként öltenek testet.
