56-ban élelmiszert vitt a főváros éhező népének, és lelőtték – így halt meg a szegedi Miklós Józsefné Erzsébet édesapja. Nyugdíjas előfizetőnk méltó módon szeretne Kanyó Lászlóra emlékezni.

100 éve született, 60 éve hunyt el

Kanyó László 1916-ban, 100 éve született. A forradalom 50 éves évfordulóján, 2006-ban hőssé nyilvánították. Erzsébet úgy tudja, a Széna téri emlékművön is megemlékeznek róla. Két társa és a családapa emlékét a rétalapi önkormányzat udvarán egy emlékmű őrzi. Lánya úgy gondolja, édesapja ennek a régiónak is hősi halottja.

Nem lehet sutba vágni apám történetét – mondta el Miklós Józsefné Erzsébet, miért fordult a Kincskeresőkhöz. Nyugdíjas előfizetőnk hős felmenőjének szeretne emléket állítani.

Erzsébet családja Szabadkáról települt át Szőregre, akkor a Petőfi utca 20. , ma a Szerb utca 26 szám alatti házba. Nemesi származásuknak köszönhetően szép vagyonnal kezdték meg életüket, az édesapa, Kanyó László vitte a birtokot. De kuláknak bélyegezték őket. Javaikat elárverezték, és egy jóakarójuk megsúgta: menniük kell. Az akkor még  négygyermekes család 1950-ben vagonokba csomagolta holmiját, és rokonaikhoz menekült a Győr-Moson-Sopron megyei Rétalapra. közben két gyermekkel bővült a család. Aztán 1956-ban jött hír: kitört a forradalom, és a főváros népe éhezik. A falubeliek több teherautót indítottak a fővárosba élelmiszerrel, az egyiket Erzsébet édesapja vezette. – Nem harcolni ment, nem volt fegyvere! – mesélte a sírástól néha akadozva olvasónk, ugyanis tragikus fordulatot vett a mentőakció.

A fővárost lezárták, akkor negyvenéves édesapját pedig két társával együtt lelőtték hazafelé menet, a GANZ Gyárból kilépve a Széna téren. Máig nem tudják, ki tette, hogy történt. A családapa haláláról is csak később értesültek. A párom hol van? – kérdezte a családanya, amikor napokkal később hazaért a konvoj, a férje nélkül. Erzsébet ekkor 14 éves volt. Pár hét múlva a eltemethették Kanyó Lászlót, majd vissza is költöztek Szőregre. Tabu volt sokáig a családban a történet, évtizedekig féltek, hogy bajuk lesz belőle.

Erzsébet még senkinek nem beszélt ezekről a sorsdöntő, mai szemmel történelmi pillanatokról. Emlékszik még arra is, hogy édesapját egy helyi tanárnő figyelmeztette: Laci bácsi, magának van hat gyermeke! Erre Kanyó László azt mondta: ő magyar hazafi, és a hazáját nem hagyja el soha. – De meghalt érte – fogalmazott legidősebb lánya, Erzsébet.

K. P. T., delmagyar.hu

szoreg.hu képtár