A jövő hét legelején folytatódik a meleg időjárás, keddre még a hőségriadó első fokozatát is elrendelhetik. Hétfőn 8,1-es, azaz extrém magas UV-B sugárzás várható az ország déli területein. Ilyen erős sugárzás idén még nem volt, és most sem az ország egészére lesz jellemző.

A hét elején magas hőmérséklet várható a délnyugat felől érkező meleg levegőnek köszönhetően. Hétfőn 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, a déli országrészben azonban a 30-32 fok is lehet. Ugyanakkor már nem lesz annyi napsütés, mint vasárnap – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kolláth Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.

Hétfőn a déli órákban, főként az ország déli részén 8,1-es, azaz extrém magas UV-B lehet sugárzásra számítani. Idén még ilyen erős sugárzás még nem volt, igaz, most sem lesz jellemző az ország egészére. Ilyen értékek mellett egyébként tanácsos 11 és 15 óra között árnyékban tartózkodni, mert 15 perc alatt leéghetnek még a normál bőrtípusúak is.

A szakember elmondta: kedden – a hidegfront megérkezéséig – az ország déli-délkeleti területein akár 33 fok körüli hőmérséklet várható. A héten egyébként kedden lesz a legmelegebb, főleg délen és délkeleten lesz jellemző a kánikula. A napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat, ez a hőségriadó első fokozatát jelenti – közölte Kolláth Kornél.

Szerdán már lehűl a levegő, 25 fok körüli lesz a legmagasabb délutáni hőmérséklet. A hét további részében jellemzően 30 fok alatt marad a hőmérő higanyszála. Pénteken azonban az ország egyes részein a hőmérséklet ismét elérheti a 30-31 fokot is.

Független Hírügynökség / delmagyar.hu, 2009. június 14.