A 6 millió forintos szegedi idegenforgalmi alapból 4 milliót kap a szőregi rózsafesztivál. Rózsavölgyi József szőregi képviselő szerint nem kellene politikát csinálni a rózsaünnepből.

– Botrány! – Ezt mondja Kormos Tibor (Szabad Város-frakció) és Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselő arról, hogy 4 millió forintot szavazott meg a szőregi rózsafesztiválnak a jobboldali többségű kulturális bizottság Szeged város 6 millió forintos idegenforgalmi alapjából. A kulturális bizottság alelnöke, Kormos Tibor elmondása szerint Rózsavölgyi József fideszes szőregi képviselő előbb 5 millió forintot kért két hete a bizottsági ülésen. A képviselő úgy véli, hogy Rózsavölgyi a felháborodásukat látva csökkentette 4 millióra az összeget, amit nagy többséggel szavazott meg a bizottság. A politikus elmondása szerint korábban pályázat útján osztották ki az idegenforgalmi alap pénzét. Csak az nyerhetett, aki teljesített bizonyos feltételeket. Az alelnök hangsúlyozta, hogy ebbe a munkába még az Idegenforgalmi Tanácsadó Testületet is bevonták az „elmúltnyolcévben”.

A kétezres évek közepén volt, hogy 10 millió forintos keretösszeget osztottak fel. Tavaly és tavalyelőtt viszont már csak 4 millió forint volt az idegenforgalmi alap, amelyből például a múlt évben 450 ezer forinttal támogatták a nemzetközi tiszai halfesztivált, 360 ezerrel a Múzeumok éjszakáját és 150 ezer forinttal a szegedi várjátékokat. Kormos elmondása szerint ezek után idén már csak 2 millió forintot oszthatnak ki a pályázók között.

Botka László polgármester az idei büdzsé tárgyalásakor bizonyos támogatási keretek – így például a választókörzeti, településrészi és a saját, 5 milliós polgármesteri alapjának – megszüntetésére, illetve különböző alapok – például az idegenforgalmi alap 4-ről 2 millió – megfelezésére tett javaslatot a költségvetési kiigazítás végett. A jobboldali közgyűlési többség elutasította indítványát, megtartotta például 100 milliós választókörzeti és a 30 milliós településrészi keretet, és 6 millióra emelte fel az idegenforgalmi alapot.

Botka 5 millió forintos polgármesteri alapját viszont megszüntette a Fidesz–Jobbik.

– Botka László tavaly és tavalyelőtt is adott a polgármesteri alapjából 2-2 millió forintot a szőregi rózsafesztiválra, amellyel bizonyította, hogy nem szőregi, hanem szegedi, és nem jobb- és baloldali a rendezvény – mondta érdeklődésünkre Rózsavölgyi József.

– Honnan szerezzek pénzt a háromnapos rendezvényre, amelyen tízezrek vesznek részt? Úgy gondoltam, amiben benne vagyok (Rózsavölgyi is tagja a kulturális bizottságnak – a szerk.), onnan próbálok pénzt szerezni. Négyről hat millióra emeltük az idegenforgalmi alap összegét. Ha már megemeltük, úgy voltam vele, igényt tartok a pénzre. Nem tudom, honnan szerezzek támogatást, mert úgy látom, a városi cégeket is megszorították, meg nem is adnak már szívesen, mert csak bírálják ezért őket – mondta a szőregi képviselő. Rózsavölgyi nem tudta megmondani, mennyi az idei, június végi rózsaünnep költségvetése, mert – ahogy fogalmazott – még formálódik a program. A fellépők névsora attól függ, mennyi pénz gyűlik össze. A képviselő szerint nem kellene politikát csinálni a rózsaünnepből, amelynek fővédnöki tisztére Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, védnöki tisztére pedig Botka Lászlót kéri fel.

delmagyar.hu