1849. augusztus 5-én közel 250 hős katona lelte halálát a szőregi csatában. A magyar, lengyel és olasz szabadságharcosok a Kamara-töltés lábánál nyugszanak, rájuk emlékeztünk az ütközetek 167. évfordulóján.

Szeged Megyei Jogú Város nevében dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő úr és Kerek Attila protokoll tanácsadó úr helyezték el a megemlékezés virágait.

Az ünnepi műsorban való közreműködést köszönjük a Sárgarózsa Népdalkör karvezetőjének, Király Imrének, aki tárogatón adott elő katona dalokat, megteremtve ezzel az ünnep hangulatát. Kálmán Péter Imre, a Kossuth Lajos Általános Iskola diákja Koltay Gergely: A hősök emlékére c. versét szavalta el. Köszönjük szépen Petinek a közreműködést, Kósa Krisztina tanárnőnek pedig a felkészítő munkát.

Immár hagyomány, hogy a szőregi csata emléknapján a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tagjai állnak díszőrséget, ez idén sem volt másként, köszönjük szépen! Az egyesület tagja, Bolgár József tüzér alezredes ünnepi beszédében kiemelte, a hagyományokat nem őrizni kell, hanem ápolni, és átadni azt minél több embernek. Örömét fejezte ki egyben, hogy egyre több az egyesületi tagok között a fiatal, akik megértették 1848-49. üzenetét, és büszkék történelmünkre.

A megemlékezés a Hősök terén folytatódott, ahol a Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat koszorúzta meg a mártírok emlékművét.

Tolnainé Lipcsei Anita, Szőregi Regélő

szoreg.hu képtár