Nemzetközi hadijáték helyett csupán a szegedi hagyományőrzők felvonulása emlékezteti majd a hét végén az érdeklődőket az 1849-es szőregi csatára. A látványos rendezvény pénzhiány miatt marad el.

Bár az évek óta tömegeket vonzó esemény szerepel a Szeged nyári programját ismertető füzetben, mint az a napokban kiderült, ezúttal rendezik meg a hagyományőrzők szokásos találkozóját. Erről Vass László, az 1848/49-es szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnöke tájékoztatta lapunkat. Sajnálattal állapította meg, hogy amíg a korábbi években pályázatokon szerezhettek pénzt, idén a Honvédelmi Minisztérium, az Országgyűlés, valamint a hozzájuk kapcsolódó alapítványok rendre elutasították kérelmüket. Ám ennél meglepőbb, hogy ezúttal a helyi önkormányzattól sem kaptak támogatást.

Az egyesületnél nem tudják mire vélni a balliberális városvezetők elutasító magatartását, hiszen tagjaik sorában különféle politikai nézeteket valló emberek is vannak, így kormánypártiak is. Miközben az önkormányzatnál kommunikációs zavarral magyarázzák a támogatás elmaradását, azt már indokolni sem próbálták, miért nem tartanak igényt mostanában az ország legnagyobb hagyományőrző egyesületének szereplésére. Korábban rendszeresen meghívták a korhű ruhákba öltözött vitézeket a város jelentősebb rendezvényeire, de most már csak Szeged határain kívül parádézhatnak. Legutóbb Győrbe kaptak meghívást, ahol a napóleoni háborúkat felidéző hadijáték egyik csoportjaként villogtatták kardjaikat. Részt vettek azon a találkozón is, ahol a szabadságharc tavaszi hadjáratát idézték fel, jártak Erdélyben, és a budai várba szintén meghívták őket a hadtörténeti napokra.

Úgy tervezték, hogy augusztus 2-án egyesületük népes táborával, valamint erdélyi, német, osztrák és szlovák hagyományőrzőkkel felidézik az 1849-es szőregi csatát megelőző tiszai átkelést. Látványosnak ígérkezett a rendezvény, az új szegedi oldalon a magyar tüzérség sorakozott volna fel, míg az osztrákok Bereglyéken keltek volna át a folyón. Arra számítottak, hogy a nagy érdeklődésre számot tartó esemény költségei nem haladhatják meg a kétmillió forintot, a tervezett tűzijátékkal együtt. Vass László fájlalja, amiért így alakultak a dolgok, ugyanakkor a meghívott német és osztrák vendégek nem győznek csodálkozni azon, hogy ekkora összeg miatt kellett lemondani a hadijátékot. A szegedi hagyományőrzők teljes mértékben egyetértenek velük, mert mint mondják, az önkormányzat ennél sokkal több pénzt áldozott egyéb rendezvényekre, köztük Lagzi Lajcsi szőregi szuperbulijára. Ám kezdenek belenyugodni sorsukba; ahogyan Vass László fogalmazott: a magyar hagyományőrzők lassan hozzászoknak mostoha sorsukhoz, amely hónapokkal ezelőtt kezdődött. Nem kizárólag a szegediek jutottak ilyen helyzetbe, hanem az az egyesület is, amelynek tagjai nemrég Szlovákiában töltöttek néhány napot, és ott kaptak ingyen sátrakat, amiért a magyar honvédség pénzt kért, de ők sajnos nem tudtak fizetni.

Bálint József
Magyar Nemzet Online, 2003. augusztus 1.