Hiller István kulturális miniszter, a Magyar Szocialista Párt egyik elnökjelöltje Guiness-rekordkísérletet avatott fel szombaton Szőregen.

A Szeged tőszomszédságában levő, ötezer lakosú települést a rózsák hazájaként emlegetik, hiszen a helyi virágkertészek szerint ebből a térségből kerül ki az országban eladott rózsák 98 százaléka. Mindebből következik, hogy a világcsúcsot is rózsából kívánták felállítani a szervezők, akik egy kilenc négyzetméteres kompozíciót álmodtak meg. A háromméteres oldalakból álló, négyzet alakú képen Európa tárképét rajzolták meg helyi iskolások, akiknek munkáját Deszk, Tiszasziget, Újszentiván és Kübekháza lakosai is segítették. Harmincegy kisdiák dolgozott a képen, amelyhez a rózsákat Szőreg és környéke rózsatermelői ingyen biztosították. A közjegyző által hitelesített alkotás összesen 9437 rózsaszálból áll. Az utolsó két rózsát Hiller István – a terület országgyűlési képviselője – Újhelyi István segítségével helyezte a képbe. A Guiness-rekordkísérlet átadásakor Hiller István rövid beszédben méltatta a szervezőknek, így az ötletgazda Avramov Andrásnak, a szöreg.hu tulajdonosának az elképzelését, mert olyan tervet tudott munkatársai, továbbá a diákok, a rózsatermelők segítségével megvalósítani, amely összekapcsolja a helyi kezdeményezéseket a nagy európai gondolatisággal.

Az adatokat a szervezők megküldték a Guiness-rekordokat számon tartó londoni központba, és várják az eredmény hitelesítését, hiszen tudomásuk szerint ekkora méretű, rózsából alkotott képet még nem készítettek sehol. A rekordkísérletre a Szőregi Ősz rendezvény keretén belül került sor. A Kossuth Lajos Általános Iskola előtti téren kulturális programok várták az érdeklődőket. A gyerekek szórakozását ugrálóvár, célba dobás, építőjátékok, asztali foci, játszóház és sok más játék és foglalkozás biztosította. A közönség láthatta, hallhatta a helyi néptáncegyüttest, Vladiszávlyev Veszna és Szelma produkcióját, a Volvox együttes koncertjét, végül pedig utcabál hívta táncba a népet.

hirdi
Népszava Online, 2004. szeptember 22.