A GEMMA intézmények szombat délelőtt tartották meg karácsonyi ünnepségüket Szőregen, a Tömörkény István Művelődési Házban.

A műsorban a fejlesztő iskolába és a szociális nappali intézménybe járó gyerekek és fiatal felnőttek léptek fel: énekeltek, táncoltak, mesejátékot adtak elő a GEMMA pedagógusainak, fejlesztőinek segítségével. A gyerekek produkciói vastapsot kaptak.

Kissné Papfalvi Nóra intézményvezető, Péntek Imréné igazgató, valamint Harter Árpádné, a Szivárvány Autizmus Egyesület elnöke köszöntötte a támogatókat, a szülőket, a barátokat.

Idén először GEMMA Díjjal, egy kerámia emlékplakettel köszönték meg azoknak a segítségét, akik eddigi munkájukkal támogatták a fejlesztő központot. Díjat kapott többek között, dr. Kúthy Enikő és dr. Párdutz Katalin, a Soroptimist Club szegedi csoportjának tagjai, Wéber Viktória, a Rehab-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Fekete Kláraújságíró, a Délmagyarország munkatársa, Becsky Eszter és Rutai Tünde, a Napfényes Gyermekarcok koncertsorozat szervezői.Köszönetet mondtak Mihály Zsuzsa és Török Eszter önkénteseknek, akik az iskolásokkal foglalkoztak, Török Eszter táncterápiás foglalkozásokat tartott.

delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: Schmidt Andrea / delmagyar.hu