A fesztivál mai csúcspontja: a felvonulás

Színes csokrok és virágszirmok, millió rózsaszál és hat csinos nő a színpadon – Szőregen tegnap kezdődött a most hetedik alkalommal megrendezett háromnapos rózsaünnep. A fesztivál nyitányán a rózsakirálynő-választás és lapunk ajándéka, Bródy János koncertje vonzotta a legtöbb érdeklődőt.

A hungaricummá minősített rózsát, a szerelem és erotika virágát ezrek ünneplik ezen a hét végén Szeged-Szőregen. A fesztivál nyitónapján, tegnap választottak rózsakirálynőt a szőregiek és a kilenctagú zsűri. A második alkalommal elnyerhető címre pályázó hölgyek estélyi ruhában, csokorral a kezükben járultak a döntnökök elé, s olyan kérdésekre is válaszolniuk kellett, hogy például milyen rózsát ültetnének a polgármesteri hivatal elé, miként kell ápolni a teljes virágzás érdekében a növényt és a híres rózsanemesítők közül kiket ismernek.

A külsőségekben bővelkedő fesztivál királynőjét elsősorban belső értékeikért koronázták uralkodóvá, hiszen a szépség mind a hat versenyzőnek megadatott, de a rózsához való kötődését és felkészültségét Füzesi Tímea tudta leginkább bizonyítani. A királynő azonban nem egyedül viseli az uralkodás terheit, segítői a rózsahercegnők – idén Kókai Anikó és Kovács Rita. A zsűri természetesen nehéz helyzetben volt, annál is inkább, mert az első udvarhölgyet, Kovács Ritát sokan tartották esélyesnek a címre.

A közönség a valóban királynői megjelenésű Tímea első helyezésével is elégedettnek tűnt, a boldog győztest sokáig nem tudtuk megközelíteni a gratulálók tömegétől. Tímea könnyek között csupán annyit mondott: boldog és nagyon köszöni a rá adott szavazatokat. Hogy az udvartartás teljes legyen, Botka László, Szeged polgármestere – a királynő megkoronázása után – rózsalovaggá ütötte Vajda Attila olimpiai bronzérmes sportolót.

A Rózsák terén lezajlott szertartás után a nézők a Szabadidőparkba indultak, ahol Bródy János és barátai Emlékpróba című élő koncertjét hallgatták meg – a Délmagyarország ajándékaként. Lapunk nevében Cs. Gát László újságíró köszöntötte a hallgatóságot, majd Bródy János kérdezte közönségét, rózsás kedvükben vannak-e. Amikor a zenész gitárral önmagát kísérve belekezdett a Filléres emlékeim című dalba, egyszerre több ezer ember borzongott meg.

A fesztivál ma 10 órától folytatódik, a nap leglátványosabb eseménye a rózsaünnepi felvonulás lesz, 17 óra 30 perctől. Este Galambos Lajos zenél.

Gonda Zsuzsa
Délmagyarország Online, 2005. június 25.