Az utóbbi években jelentősen megnövekedett gépjárműforgalom és a parkolás komoly problémát jelentett a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola előtti téren a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején. Most negyvenegy parkolóhelyet festettek fel és a forgalom irányát is megváltoztatták, hogy biztonságosabb legyen a főútra való kihajtás.

– A rendőrség, a szülők és az iskola jelzéseit figyelembe véve új forgalmi és parkolási rendet vezettünk be az iskola előtti területen. Míg korábban egymás hegyén hátán, összevissza parkoltak az autósok, most parkolóhelyeket festettek fel, így segítve a szabályos megállást. A jövőben így a korábbinál több, összesen negyvenegy autó tud szabályosan parkolni a téren – mondta el a helyszínen szerdán Avramov András, a városrész önkormányzati képviselője.

A gyors kiszállást és továbbhaladást lehetővé tevő négy úgynevezett „kiss & go” megállóhelyet is kialakítottak, ahol tábla jelzi: „Puszi és menj tovább! Maximum 1 perc” – ezt azok vehetik igénybe, akik gyermeküket hozzák az iskolába, majd miután kitették őket, azonnal tovább is mennek.

A tornaterem előtt tizenhárom, elsősorban az iskola dolgozóinak kialakított hely lett, illetve ezen a területen kaptak helyet a mozgáskorlátozottaknak, valamint a különbuszok részére fenntartott megállóhelyek is. Emellett további huszonhárom parkolóhely is létesült az iskola előtti területen.

– Az új parkolási rendhez igazodva alakult át a forgalmi rend, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megfordítottuk a korábbi haladási irányt: a jövőben így sokkal biztonságosabban lehet kihajtani az iskolából a nagy forgalmú Szerb utcára – mondta Avramov András.

Így változott meg a forgalmi rend:

  • A Szerb utcáról az iskola elé nem lehet bekanyarodni, csak a Templom tér felé lehet befordulni.
  • A Templom tér egyirányú a Boldogasszony utca felé.
  • A Boldogasszony utca megmaradt váltakozó irányúnak, de onnan csak a Szegfű utca felé lehet kanyarodni.
  • A Szegfű utca megmarad váltakozó irányúnak, de az iskolánál jobbra kell fordulni róla.
  • Az iskola elől a Szerb utca irányába lehet kihajtani, onnan mindkét irányba szabad fordulni.

A megváltozott forgalmi rend egy ideig még kiemelt figyelmet kíván a gyalog, kerékpárral vagy gépjárművel érkezőktől egyaránt. Ezért a kezdeti időszakban rendőrök és polgárőrök is segíteni fogják a közlekedőket.

Rafai Gábor, szeged.hu

szoreg.hu képtár