Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján jelentős emlékmű született Szőregen. Földesi Tibor emlékművének létrejöttéről Síkhegyi Béláné, született Földesi Katalin, a szőregi mártír leánya juttatta el gondolatait szerkesztőségünknek. Mint levelében kiemeli, a gondolat és a szervezés elsősorban Dobák Lászlóné érdeme, akinek rendkívül hálás a fáradhatatlan munkájáért.

2016. november 4-én a Földesi család nagy megtiszteltetésben részesült Szőregen. Az 1956-os forradalom nemzeti gyásznapjának hatvanadik évfordulóján felavatták Szőregen édesapánk, Földesi Tibor emlékművét.

A gondolat és a szervezés Dobák Lászlónénak köszönhető elsősorban, aki több hónapon keresztül sok-sok utánajárással megtalálta a módját a csodálatos helyre kerülésének, a szobrász kiválasztásának, az emlékmű méltósággal történő felavatásának és az ünnepi műsor megszervezésének. Évek óta szívügyének tekintette, még a polgári körös időktől folyamatosan édesapánk emlékének ápolását, a megemlékezéseket. Dobák Lászlóné igazi lokálpatrióta, akinek nem tudjuk eléggé megköszönni, amit véghez vitt. Korábban buszos zarándokutat is szervezett a Farkasréti temető 301-es parcellájához, ahol a tényleges nyughelye van a többi mártírral együtt.

Óriási segítséget nyújtott a megvalósításban a Szeged Polgári Platform és annak vezetője, Nógrádi Tibor. A KDNP megyei vezetője, Kalmár Ferenc aktív közreműködője volt a pályázattal kapcsolatos lobbizásnak. Ennek koronája a Simor Márton által elkészített emlékmű a Templom-kert lábánál, mementóként az utókornak, amelyet Kiss-Rigó László püspök úr szentelt fel.

Az ünnepélyen nagyon sokan részt vettek, köszönjük, hogy megtisztelték jelenlétükkel ezt a megható és számunkra elmondhatatlan jelentőségű eseményt. Szőregen már korábban is volt, jelenleg is van emléktáblája édesapánknak a Hősök terén. Reméljük, ezt az új emlékhelyet is jó szívvel fogadják a szőregiek, ahonnan származik, és ahová most jelképesen „visszatért”! – írta a hálás család nevében: Síkhegyi Béláné, született Földesi Katalin, Földesi Tibor leánya.

szegedma.hu

Kapcsolódó anyagok

szoreg.hu képtár