Az idei kertszépségversenyt egy kivételtől eltekintve férfiak nyerték, de a díjat ekkor sem a nyertes feleség, hanem férje vette át: Szőreg újra a rózsákat, a rózsásokat ünnepelte.

Finom, forró ételek, túlhűlésre esélytelen italok, egy kis foci a pályán, mini vidámpark a „sarokban”, a színpadon pedig egymást váltó néha egészen jó fellépők. Általában ennyi szokott lenni minden falunap, városrészi buli, csakhogy Szőregen nem egyszerűen csak magát ünnepli a „kerület”: immár huszonegyedszer a rózsákat és termesztőiket is éltették. A pénteki fölvezetés után a mai erős nap legerősebb műsorszámai a hagyománnyá nemesedett fölvonulás és a Pálya téri este koncertek volt: eljött Komonyi Zsuzsi, Soltész Rezső. Bangó Margit, Galambos Lajcsi és zenekara. Ám előttük még színpadra hívták a szőregi rózsatermesztő települések képviselőit, akik zászlóikkal léptek a Pálya téri deszkákra: Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván zászlóinak tapsoltak a koncertet várók.

Fotó: Szabó Luca, szeged.hu

– A nagy levegő bennem most azért dobog a szívemmel együtt a torkomban, mert én vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy az év dísznövénykertésze díjat bejelenthetem. Ezt a díjat nem más nyerte, mint Hegedűs Zoltán – így konferálta föl Száraz Ferenc az első díjazottat. A többiekről inkább röviden, nem szó szerint:

A legszebb szőregi rózsás előkert díját Bálint Istvánné nyerte – az elismerést férje, István vette át.

A legszebb előkert Lukács Vendelé.

A legszebb szőregi belső kertje Korsós Imrének van.

Utánuk következett Botka László. A polgármester rövid beszédében arra emlékezett vissza, hogy huszonegy évvel ezelőtt ez az ünnep egy helyi kezdeményezés volt, de a szőregiek kitartásával, összefogásával sikerült elérni azt, hogy a Rózsaünnep ma már országosan is elismert fesztivál.

Fotó: Szabó Luca, szeged.hu

– Szeged büszke Szőregre. Büszke Szőreg értékeire, büszke a Tisza–Maros-szög virágtermesztőire

– sorolta a polgármester, majd emlékeztette a résztvevőket a különböző szőregi fejlesztésekre és beruházásokra:

Fotó: Szabó Luca, szeged.hu

  • a lassan elkészülő, 4,5 kilométer hosszú csapadékvíz-elvezető rendszerre,
  • a most induló bölcsődefelújításra,
  • a Hősök tere közelgő átépítését.

Botka László után jöttek a várva várt zenészek, bár volt, aki nem volt mindenkire kíváncsi.

– Margitot láttam a múltkor, majd visszajövünk a Soltész Rezsőre, addig iszunk még egy-két sört! – vázolta az estéjét Kalmár Róbert, akitől már nem tudtam megkérdezni, a per Margit hogyan „alakult ki” Bangó Margit esetében, mert bevetette magát a tömegbe a zsombói kézműves sört áruló faház felé. Pedig Margit is jó volt.

Fotó: szabó Luca, szeged.hu

gszl, szeged,.hu

Borítókép: Fotó: Szabó Luca, szeged.hu