Tavasszal a szőregi csendőrség kommunista szervezkedést leplezett le. Elfogták Banda Antalt, Nákics Györgyöt, Magyar Mihályt és Csikós Antalt, akik állítólag a szervezkedést folytatták. A  nyomozás szerint Banda volt a társaság vezére, ó állott összeköttetésben a budapesti központtal, ahonnan röpiratokat és könyveket kapott. A csendőrség szerint a kapott iratokból oktatta társait és  igyekezett a szervezkedést kiszélesíteni. A letartóztatott emberek a csendőrségen és a rendőrségen részleges beismerő vallomást tettek. A négy embert pénteken vonta felelősségre a szegedi törvényszék Vild-tanácsa.

A főtárgyaláson valamennyi vádlott tagadta bűnösségét és visszavonta a nyomozás során tett vallomását. Kijelentették, hogy azért vallottak magukra nézve terhelően. mert bántalmazták őket. A  bíróság valamennyi vádlottat [elmentette a vád alól, mert tágadásukkal szemben a főtárgyaláson semmiféle terhelő bizonyítékot nem szolgáltatott bűnösségük mellett. Az ügyész az ítéletet  megfellebbezte.

Délmagyarország, 1933. november 18.