Harmincfős galeri tartja rettegésben az Ikon sor lakóit

Eddig mintegy egymillió forintos kárt okozott az a 30 fős galeri, mely három hete garázdálkodik a szőregi szabadidőparkban. Felgyújtották a műanyag- és fajátékokat, szétverték a kutat és a tűzrakó helyeket, valamint egy-egy buli után zsákszámra hagynak maguk után szemetet.

A hintázó, csúszdázó apróságok helyét az éj leszálltával alkoholmámoros fiatalok veszik át a nemrég felújított szőregi szabadidőparkban. Az Ikon soron lakók életét három hete keseríti meg a csapat, mely nem csupán hangos bulizással hívja föl magára a figyelmet, hanem rongálják is a játékokat.

– Két hónapja szépítettük meg a parkot és adtuk át az új játszóteret. A beruházás összesen 15 millió forintba került. Eddig egymillió forintos kárt okoztak a vandálok – mondta elkeseredve Iványi Aurél önkormányzati képviselő.

A „vidám” tinik elsőként a kicsik ivókútját, egy gránit műalkotást törtek szét. Ezt követően leégették a csúszda gumi borítású elemeit. A biciklitartót kidöntötték, az öntöttvas szemetest kitépték a földből, az elemeit és a tartalmát pedig szétszórták a parkban. A fák közelében lévő tűzrakó műkő fedelét több helyen is megrepesztették. A sort egy pad felgyújtásával folytatták, tegnap este pedig a kötélmászóka következett.

– Tegnap reggel nyolckor lett volna a korábban szétvert gránitkút helyére szerelt öntöttvas kút műszaki átadása. Ekkor vettük észre, hogy ellopták a kút csapját, valamint szétégették a kötélmászókát – folytatta panaszosan a képviselő.

A környéken lakók szerint a fiatalok nem csupán alkoholt fogyasztanak. A nevük elhallgatását kérők elmesélték, esténként már több alkalommal látták, hogy egy szakadt, piros színű autóval jön két huszonéves srác. A fiatalokkal cserélgetnek valamit. Ezután, rendszerint egy-másfél óra múlva, a galeri tombolni kezd.

– Pár éjszaka már én is kimentem körülnézni. A park fáinak takarásában bulizott, hangoskodott a csapat. Másnap pedig majdnem egy zsáknyi összeégetett ásványvizes palackot és egyéb hulladékot kellett eltakarítanunk – tette hozzá Iványi Aurél.

A szőregi részönkormányzat a napokban feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen a Szegedi Rendőrkapitányságon. Az önkormányzati képviselő pedig levélben arra kéri a helyi polgárőrség, a szegedi városőrség, valamint az újszegedi rendőrőrs vezetőit, hogy gyakrabban járőrözzenek az Ikon sori szabadidőparkban. A fokozott rendőri jelenlétet a lakók is szorgalmazzák.

Kormos Tamás, Délmagyarország Online, 2004. augusztus 26.
Kapcsolódó anyagok

A szoreg.hu ‘Szabadidőpark’ dossziéja