Szőreg belterületének nagy része kiemelten védett régészeti lelőhely. A legutóbbi ásatáson került elő őskori sír, Árpád-kori kemence – és egy alak a bronzkorból.

Szőregen nem ritkaság, hogy egy-egy családi ház alapjának kiásása előtt is régészek dolgoznak a telken. A városrész belterületének jó része ugyanis kiemelten védett régészeti lelőhely. Minden nagyobb földmunka előtt, ami a lelőhelyet érinti, fel kell tárni az adott területet. Egy ilyen ásatás zárult le november közepén, ahol – a Móra Ferenc Múzeum régészeti osztályának facebook oldalán – „a késő bronzkori és Árpád-kori telepjelenségek mellett egy melléklet nélküli, őskori sírt is sikerült feltárni.” Az ásatást Varga Sándor, a múzeum régésze vezette.

Fotó: Varga Sándor/Móra Ferenc Múzeum

 

Már két idol is előkerült a földből

Bár ilyenkor csak az adott beruházás munkaterületén kutathatnak a szakemberek, sokszor találnak értékes leleteket. Most például egy idol is előkerült a késő bronzkori településrészlettel – hasonlónak örülhettek a régészek 2017-ben is, egy Szerb utcai ásatáson. Az „új” idol – még nem tudni, milyen nemű embert ábrázol – feje sem maradt meg, valamilyen szerves anyagból készülhetett. Mivel nekünk az idol szóról a bálvány jutott eszünkbe, megkérdeztük B. Molnár Csillát és Löffler Zsuzsannát, a Móra Ferenc Múzeum régészeit, mi célt szolgált, mi célból készülhetett a lelet.

A bronzkori idol, még tisztítás előtt, nem sokkal megtalálása után. Fotó: B. Molnár Csilla/Móra Ferenc Múzeum

– Sokáig azt hitték, ezek az idolok kizárólag istennőszobrok, de már a neolitikumból is ismerünk férfi és hermafrodita figurákat is. A mostani lelethez hasonló bronzkori idolt is találtak olyat, amiről a viselete alapján gyanítják, hogy férfit ábrázolhatott – derült ki.

 

A termékenységhez lehetett közük

Nagyon valószínű, hogy ezek a szobrok a termékenységgel függhettek össze, de mivel írásos források abból a korból nem állnak rendelkezésre, ezt biztosan soha nem fogjuk megtudni. A 2017-ben előkerült idolról is a viselet mutatta meg egyértelműen, hogy nőalak: a nyakában nyaklánchoz hasonló minta, az öltözéke szoknya és tunika. Késő bronzkori lelőhelyről került elő, egy településrészlet maradványainál. Munkagödröket, kerítő árkokat tártak fel.

Őskori sírt is tártak fel az idei ásatáson. Fotó: Varga Sándor/Móra Ferenc Múzeum

Ezek az ásatások is mutatják, miért kiemelten védett a szőregi lelőhely: a föld rejtett bronzkori szobrot, sírt, de Árpád-kori kemencét is. Az őskortól a középkorig kerülhetnek innen elő leletek.

 

231 síros temetőt tárt itt fel Móra

A legismertebb feltárás Móra Ferenc nevéhez fűződik: a Szív utcai temető a 231 sírral a bronzkori Perjámos kultúrához tartozik. A Monostordombon pedig a kora Árpád-korban épült fel a Szent Fülöp tiszteletére emelt monostor, és bár a 13. században elpusztult, a középkori plébániatemplom maradványait ma is láthatjuk.

A 2017-ben talált, már szépen megtisztított idol. A viseletén is látszik: nőalakot ábrázol. Fotó: Löffler Zsuzsanna/Móra Ferenc Múzeum

A magyarázat kézenfekvő: egy terület vagy alkalmas a megtelepedésre, vagy nem. Az emberek minden korban oda települtek, ahol adottak voltak bizonyos feltételek. Fontos például, hogy legyen víz a közelben, de ne öntse el az ár a települést. Egy-egy kiemelkedő dombon az őskorban, de a középkorban is megtelepedtek az emberek, tudtuk meg a Móra Ferenc Múzeum régészeitől.

Farkas Judit, delmagyar.hu

Borítókép: Szőreg belterülete kiemelten védett lelőhely, nem ritka, hogy egy családi ház alapjának kiásása előtt régészek dolgoznak a területen. Ez az ásatás novemberben fejeződött be. Fotó: B. Molnár Csilla/Móra Ferenc Múzeum