A rózsatőtermesztés önmagában véve is egy vidékfejlesztési modell; azt az üzenetet hordozza, hogy kemény munkával, odafigyeléssel ragyogó sikereket lehet elérni – mondta szombaton a 14. rózsafesztivál alkalmával tartott beszédében a vidékfejlesztési miniszter.

Fazekas Sándor hozzátette: Szőregen, Magyarország egyetlen nagy rózsatermesztő tájkörzetében évente 4-5 millió rózsatövet termelnek a kertészek, ami a hazánkban termelt rózsa 98 százaléka. “Ezek 90 százalékban exportra kerülnek, és elviszik hírünket a világba, így a szőregi rózsa olyan értéket képvisel, amelynek ott a helye a hungarikumok sorában.” Kifejtette: tavasszal az országgyűlés elfogadta a hungarikumokról szóló törvényt, amellyel megvédhető az itt nemesített fajták egyedisége, nemzeti jellege.

Ez a virág sok családnak biztos megélhetést nyújt, amivel fontos, hogy sokan éljenek – hangsúlyozta, hozzátéve: ezt állami oldalról is ösztönzik. Az ültetvénytelepítés támogatása, valamint a szerkezet átalakítási program mellett újabb intézkedésekkel segítik a kertészeti ágazatot, a rózsatermesztést. A kormány elfogadta, az országgyűlés pedig hamarosan tárgyalja a minisztérium jogszabálycsomag-tervezetét, amely lehetővé teszi, hogy 2015. június 30-ig ne kelljen “visszasajtolni” az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet. A minisztérium emellett ismét meghirdette a fiatal mezőgazdasági termelők indulását segítő pályázatot. A fiatal gazdák összesen 4 milliárd forintot igényelhetnek, mely termőföld vásárlására is fordítható. A pályázatoknál előnyt élveznek a kertészetek, mivel az élőmunka-igényes ágazat növeli a foglalkoztatást. Folytatódik a tanyafejlesztési program is, melynek pályázatai várhatóan július 1-jével nyílnak meg – sorolta a lehetőségeket.

Fazekas Sándor hozzátette: emellett továbbra is nyitottak, hogy az ágazati szereplőkkel egyeztetetve, részletesen kidolgozott stratégia mentén fejlesszék a kertészeteket.

MTI