A szőregi hulladékudvar már többször nagy port kavart a városlakóknál, most az építkezés miatt kivágott fákra panaszkodnak az ott élők. A tervek szerint bőségesen pótolják a növényeket.

Olvasói panasz érkezett Csörög rovatunkba, miszerint Szőregen megkezdődött a hulladékudvar kialakítása, és a munka több fa kivágásával indult. Olvasónk azt mondja, egy egész sor tűnt el, szerinte fairtás nélkül is meg lehetett volna oldani az építkezést, hiszen a fák sok oxigént termeltek. Az eset kapcsán megkérdeztük Koltainé Farkas Gabriellát, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, miért volt szükség a favágásra, pótolják-e a növényeket.

– Valóban kellett kivágni fákat a beruházás érdekében, de a kivitelezés után természetesen újra lesznek telepítve. Terveink szerint több zöldfelületet alakítunk ki, mint ami a jelenlegi üzemi területen és mellette található – tájékoztatott az igazgató.

Kiderült, a kivitelezés még nem kezdődött el, egyenlőre a volt palackozó üzem területén megvalósuló udvar bekötőútjának kialakítása zajlik. – A szőregi hulladékudvar helye miatt lassan húsz éve folyamatosak az egyeztetések. A jelenleg elfogadott hely kijelölése helyi népszavazást követően történt. A hulladékudvarok számos esetben lakóövezetben működnek, lakossági panaszok nélkül, mert a szelektív anyag beszállítása miatt nincs szaghatás, és a szigorú üzemeltetési feltételek miatt az udvar takarítása, karbantartása, az elhelyezett konténerek ürítése folyamatosan megtörténik. Az udvar üzemeltetése kisebb környezetterhelést okoz majd, mint a korábbi ipari létesítményé – mondta el kérdésünkre Koltainé Farkas Gabriella.

A Magyar, a Palackozó és a Gyár utca kereszteződésnél 1661 négyzetméteren épül meg az udvar, ahol csak szelektív hulladék helyezhető majd el lakossági mennyiségben, így például papír, műanyag, fém, üveg, építési bontási hulladékok, zöldhulladék. A hulladéklerakó megépítése egyébként már 2012 óta húzódik a megyeszékhelyen, elkészültére már több időpontot is kijelöltek, azonban úgy tűnik, a közel 40 millió forint uniós támogatású építkezés idén megvalósul Szőregen.

Kiss Anna, delmagyar.hu

Borítókép: Szõreg, fákat vágtak ki a Gyár utcában az épülő hulladékudvar miatt fotó: Kuklis István, delmagyar.hu