Szombaton rendezték meg a XVIII. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál leglátványosabb programját, a halfőzőversenyt az Újszegedi Partfürdőn. A város Idősügyi Tanácsa az idén már hetedik alkalommal szervezte meg a szegedi nyugdíjas klubok főzőversenyét, amelyet megtekintett Botka László polgármester is.

– Joggal lehetünk büszkék arra, hogy az elmúlt években sikerült hagyománnyá tenni azt, hogy évről-évre találkozunk itt, a szegedi halfesztiválon. Külön öröm számomra, hogy az idén 1200 nyugdíjas fogadta el a meghívásunkat a mai rendezvényre. Biztos vagyok benne, hogy akárcsak az elmúlt években, az idén is nagyon jó hangulatban fog eltelni a mai nap és az időjárás is kegyes lesz a fesztiválozókhoz. Szeretném megköszönni a szervezőknek, a klubvezetőknek, akik nagyon sokat dolgoztak azért, hogy ez a mai nap létrejöjjön. Szeretném mindannyiuknak megköszönni azt a támogatást, amelyet az elmúlt években Önöktől kaptam, az elmúlt időszak csatáinak elviseléséhez. De most is csatában állunk, az előjelek nagyon bíztatók: egy hét alatt tízezer szegedi tartottak fontosnak, hogy aláírásával támogassa a polgármester-jelöltségemet. Ilyen nagy támogatást, ilyen rövid idő alatt eddig egyetlen választás alkalmával sem sikerült elérni. Úgy látom, hogy a szegediek átláttak a szitán és úgy gondolják, hogy néhány kiló krumplival nem lehet megvásárolni a méltóságukat és Szeged város jövőjét – mondta végezetül köszöntőjében Botka László.

A szőregi Ezüsthajúak is főztek a Halfesztiválon. Fotó: Balázs István facebook oldala

A szőregi Ezüsthajúak is főztek a Halfesztiválon. Fotó: Balázs István facebook oldala

A nagyszabású rendezvényről Boros Gyula idősügyi referens elmondta, a város nyugdíjas klubjainak tagjai most összesen 19 csapattal, több mint 1200 fővel vettek részt a versenyen. A főzőversenyen halászlevet, sült és rántott halat, valamint haltepertőt is készítettek a vetélkedő csapatok. Az elkészült ételeket a nyugdíjas klubok tagjai, családjaik, hozzátartozóik és barátaik körében fogyasztották el a Tisza-partján.

Boros Gyula elmondta, nem annyira a versengés, sokkal inkább a közös élmények, az együttlét és a jó levegő fontosak a szépkorúak egész napos programjában, ám ennek ellenére természetesen a legjobbakat díjazták is.

A rendezvénynek az idén többek között turkui, szabadkai, nagyatádi, temesvári, bajai és hódmezővásárhelyi vendégei is voltak.

szeged.hu

Borítókép: A szőregi Ezüsthajúak is főztek a Halfesztiválon. Fotó: Balázs István facebook oldala