Negyedik alkalommal tér vissza Szőregre a Bánya BBQ & blues fesztivál. Szeptember 8-án és 9-én – pénteken és szombaton – a Monti Sándor parkban jó zenék és finom ételek mellett az idei megmérettetéseken új kategóriában is várják Szeged legjobbjait: csípős paprika-evőversenyt rendeznek. Ebben az évben is a hazai blues élet ismert zenészeivel várják a látogatókat.

A füstös blues és jazz koncertek a fesztivál mindkét napján délutántól késő estig fognak szólni.

A színpadon többek között ott lesz

  • Borsodi László, aki énekesként és gitárosként a legismertebb hazai blues zenészekkel is együtt játszott,
  • a Roy és Ádámból ismert Nagy Ádám, aki Zsivány Jazz formációját hozza és
  • az a Tornóczky All Access, akik tavaly mutatkoztak be a közönség előtt, de idén már az Akvárium Klubban mutatják be új lemezüket.

Fellép továbbá Szibilla, Simenszky Viktor és a fesztivál saját Bánya Blues Band zenekara is.

A szombati napon tartják a fesztivál hamburger és oldalas versenyét, amin húsz csapat fog már kora reggeltől azon dolgozni, hogy a legjobb fogásokat készítsék el. Az elkészült munkákat Szeged elismert szakácsaiból és gasztro-szakembereiből összeállított zsűri fogja értékelni.

Ezen a jól ismert versenyen kívül pénteken és szombaton is erőspaprika evő versenyt tartanak, amelyekre a helyszínen, illetve előre, online lehet nevezni.

A versenyen tíz körben kapnak a versenyzők fokozatosan erősebb paprikákat, amiket folyadék vagy más étel fogyasztása nélkül kell megenniük. Mindez a színpadon, közvetítés mellett fog történni, így a közönség is élvezheti a küzdelmet.

A látogatók foodtruckokból vásárolhatnak hamburgereket és BBQ ételeket, mellettük pedig kézműves sörök fognak folyni a sörcsapokból.

A fesztivál eddig is családbarát volt, de idén külön gyereksarokkal készülnek a legkisebbeknek ugrálóvárral, arcfestéssel és KRESZ-oktatással.

 

Színpadi programok

Péntek

17:00–17:30: Simenszky Viktor
17:30–19:00: Ádám elméi: Zsivány Jazz
19:00–19:30: Chilis csirkeszárny-evőverseny
19:30–20:00: Simenszky Viktor
20:00–21:30: Borsodi Laca & Blues Collective
Szombat

16:00–16:30: Simenszky Viktor
16:30–18:00: Szibilla
18:00–18:30: erőspaprika-evőverseny
18:30–20:00: Bánya Blues Band
20:30–22:00: Tornóczky All Access

Rafai Gábor, szeged.hu

Borítókép: Fotó: BányaBBQ