”Az én virágom a sárga rózsa”

Az én virágom mindig is a sárga rózsa volt, a hűséget, a szeretet jelképezi számomra. Hogy ki mondta ezt? Természetesen Bródy János, aki – lapunk ajándékaként – Emlékpróba címmel pénteken élő koncertet ad a szőregi rózsaünnepen.

A látványos show-elemek helyett többre becsüli az élő zenét. Bródy János a szőregi rózsaünnepen, pénteken este fél kilenckor, a Délmagyarország ajándékaként élő koncertet ad, amelyen a sokak által oly szeretett régi dalokat játssza. Többek között a Filléres emlékeimet, a Földvár felé félútont, a Ha én rózsa volnék című számot. Szívesen vesz részt a virágok királynőjének ünnepén. – Nagyon régóta a sárga rózsa a virágom – mondta. – Sokféle jelentése van a számomra, jelképezi a hűséget, a szeretetet, a ragaszkodást.

Bródy János művészbarátaival, többek között Bartha Tiborral, Anti Tamással, ifj. Födő Sándorral, Móricz Mihállyal, Tóth Sándorral lép fel Szőregen.

Jelenleg a Madách Színházban játsszák Andrew Lloyd Webberrel közösen írt musicaljét, a Volt egyszer egy csapatot. Nincs kizárva, árulta el, hogy a darabot egyszer a szegedi szabadtérin is bemutatják. Bródy viszonylag kevés nyilvános szereplést vállal, de az idei nyáron még láthatjuk: a Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 9-én jubileumi koncerttel ünnepli 40. születésnapját a legendás Illés zenekar. – Remélem, ez egy nagy nemzedéki találkozó lesz, amelyen az én korosztályom tagjainak már nemcsak a gyerekei, hanem az unokái is ott lesznek – mondja Bródy.

Nem egyszerűen szórakoztató program – bár annak sem utolsó – a szőregi rózsaünnep, hanem a Tisza–Maros-szög konkrét gazdasági hasznát is szolgáló rendezvény. Így látja az évek alatt országos hírűvé vált illatos kavalkád jelentőségét az ötlet- és házigazda, az ünnepségsorozat pénzügyi hátterének előteremtője, a körzet országgyűlési képviselője, Újhelyi István. – Büszke vagyok rá, hogy sikerült pár év alatt az egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvényt megteremtenünk, amely a rózsával Szőreg és Szeged hírét is viszi.

Minden évben fejlődünk egy kicsit, az idén a szombati karneváli mulatság mellé sikerült megszervezni egy igényes zenei eseményt is, a péntek esti élő Bródy-koncertet. Az eddigi programokhoz képest ez egy más minőség, ami már sokunk igénye volt. Nagyon örülök, hogy a Délmagyarországgal együtt megnyerhettük rá Bródy Jánost – mondta a képviselő.

Gonda Zsuzsa
Délmagyarország Online, 2005. június 23.