Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Nagy Péter súlyemelő és Sánta Dániel vízipólós új oldaláról mutatkozott be vasárnap este a Dugonics téren – sporteszközök helyett ezúttal hangszereket ragadtak!

Fotó: szegedma.hu

Fotó: szegedma.hu

A muzsika jegyében telt ez a hétvége: a Zenés Forgatag június 20-22 között Szeged több helyszínén (Móra-park, Móra Ferenc Múzeum, Vár, városnéző kisvonat) várta muzikális programokkal a komolyzene iránt fogékony hallgatóságot. Több rendhagyó programmal is készültek a hétvégén: Gyüdi Sándor vezető karmester szombat délután útikalauzzá “változott”: a Széchenyi térről indult városnéző kisvonaton vezényletével bejárhatták végig a napfény városának legszebb pontjait, meghallgatva a mindennapi zajok muzsikáját. Vasárnap délután az SZTE Zeneművészeti Kar Fúvószenekara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesei jól megszokott próbatermeikből a Dugonics térre költöztek ki, hogy ott szórakoztassák a közönséget.

Este kilenc órától nem mindennapi erősítést kaptak a zenészek, hisz népszerű élsportolók erősítették soraikat, és hangzásukat egyaránt. Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Nagy Péter súlyemelő és Sánta Dániel vízipólós új oldalukat mutatták meg, hiszen sporteszközök helyett ezúttal hangszereket ragadtak. Mendelssohn: Szentivánéji álmát a Szegedi Szimfonikus Zenekar segédletükkel adta elő vasárnap este.

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: szegedma.hu