November 16. és 24. között egészséghetet tartanak Szőregen a Tömörkény István Művelődési Házban, ahol számos érdekes témát boncolgatnak a szakemberek és a szülők, többek közt azt, hogyan tudják újraéleszteni és ellátni gyermeküket, amíg a mentő megérkezik.

– Ez minden szülőnek, nagyszülőnek fontos. Már negyedik alkalommal szerveztük meg az előadást, hiszen háztartási balesetek előfordulhatnak, illetve az is, hogy segítséget kell hívjunk a bajban, édesanyaként sajnos már volt ilyenben részem – nyilatkozta lapunknak Csáki Mónika szervező.

Flach Istvántól, az OMSZ mentőtisztjétől kaptak pontos instrukciókat a jelenlévők. Rámutatott, sokkal komolyabb égési sérülése lehet egy babának, hiszen amíg a felnőtteknél a kar vagy a lábszár jelenti a test 9 százalékát, addig a gyereknek az egész feje 9 százalék. – Nagy fejük van, ami miatt az eséseknél mindig ez sérül meg. Fontos, hogy ne akarjuk az esés után egyből felkapni őket, mert ezzel lehet, hogy egy gerincsérülést is okozunk számukra. Ha nem ugrik fel magától és nem sír egyből, akkor nagyobb a baj, mindenképp hívjunk szakembert, viszont ha odaszalad hozzánk, akkor nem komoly, de ebben az esetben is vigyük orvoshoz – magyarázta.

Megtudtuk, ha egyedül vagyunk otthon a gyerekkel és újraélesztésre van szükség, akkor ne a telefon után kapkodjunk, hanem egy pokrócot helyezzünk a teste alá, kivéve a fejét, biztosítva ezzel a szabad légutat. Ha nincs légzése, akkor 5 befújás kell, ha 10 másodpercen belül nem reagál, akkor a szegycsont közepén két ujjal meg kell kezdeni a 15 mellkas kompressziót. Amint van légzése, hívjunk mentőt.

Beszélt arról is, amikor idegen test kerül a légutakba ekkor legjobb, ha az arcára helyezzük a hüvelyk- és a középső ujjat, a ráfordítjuk az alkarunkra és a combunkra helyezzük a gyereket. 5 ütés kell a hátára, majd megfordítva 6 hasi lökés, ha nem segített, ismétlésre van szükség.

K.A.R., delmagyar.hu

Borítókép: Pontos instrukciókat kaptak az édesanyák. Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu