Hagyományteremtő elhatározással, a szeretet, az összefogás és az ünnep jegyében szervezte meg az első szőregi adventi koszorú felállítását Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, a Kossuth Lajos Iskola igazgatónője.

A Rózsák terén a Teknősbékás fiú szobra köré felállított adventi koszorúhoz hétről-hétre meghívott vendégek érkeznek, akik a szőregiekkel és Nagy Róbert plébánossal közösen gyújtják meg Szőreg adventi gyertyáit.

Első alkalommal Fráter György, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének elnöke, dr. Péter László, Szeged díszpolgára és Vajda Attila, Szőreg olimpiai bajnok kenusa látogatott el a közösségi gyertyagyújtásra, akik a szőregi óvodások műsorát követően együtt gyújtották meg az első gyertyát.

A szőregiek nagy szeretettel invitálnak minden kedves érdeklődőt szombatonként, a délutáni misét követően 18.00 órára a Rózsák terére az első közösségi adventi koszorújukhoz.

Öltöztessük ünneplőbe szívünket, készüljünk és ünnepeljünk együtt a szeretet ünnepén.

szoreg.hu képtár