Csütörtök déltől egészen vasárnap estig várják az érdeklődőket Szegedre – elsősorban a Széchenyi térre, ugyanis kezdetét vette a III. Hungarikum fesztivál. Tavaly közel húszezren voltak kíváncsiak a rendezvényre.

Már csak az utolsó simítások voltak hátra, amikor találkoztam Elekes Zoltánnal, a fesztivál szervezőjével és megálmodójával, mégis nehéz volt 10 percig úgy beszélgetni vele, hogy se a telefonján keresztül, se egy másik szervezésben részt vevő személyesen ne jött volna oda kisebb-nagyobb instrukciók ért. „Mi jön még ide? … 2 méter? Pista bácsi, lépd le nekem légy szíves!” És Pista bácsi lelépte a tervezett, de egyelőre még hiányzó pálinkás bódé szélességét a Széchenyi téren. Ezek már csak az utolsó simítások. „Csütörtökön 12 órakor kinyitjuk a kapukat és egészen vasárnap este 8-ig nyitva tartunk kisebb megszakításokkal!” – tette hozzá a szervező. Idén közel 80 kiállító és árus mutatja be portékáját a rendezvényen.

A fesztivál célja, hogy az országban megtalálható minőségi magyar termékeket, szolgáltatásokat bemutassa az érdeklődőknek. Az elmúlt évek tapasztalata alapján a fesztivál igen sokrétű, szinte az összes méltán híres és jó minőséget képviselő magyar termék és jellegzetesség, a gasztronómia, a népművészet, a kultúra, a mezőgazdaság és az állattenyésztés világából bemutatkozik ebben a pár napban Szegeden. A kiállítók között nemcsak szegedi cégek képviseltetik magukat, hanem az ország egész területéről érkeznek vállalkozók, akik igyekeznek megismertetni szolgáltatásaikat a szegedi és az ide látogató érdeklődőkkel, akiknek a száma a tavalyi évben meghaladta a húszezret. A mezőkövesdi matyóhímzést, a Tokaji, Villányi és Balaton környéki híres borokat, a szőregi rózsát, de emellett kardokat, pajzsokat, hintókat és kocsikat, honfoglalás kori sátrat, vagy éppen kézműveseket is meg lehet csodálni a Széchenyi téren. Ennek ellenére azért van hiányérzet. A híres szegedi szalámi például nem képviselteti magát a rendezvényen.

A város más pontjain különböző állandó kiállítóhelyek csatlakoztak a több napos eseményhez, ilyen a Móra Ferenc Múzeum, a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum, a Szent István téri víztorony (szikvíz), a Szőregi Rózsa Múzeum, ahol a „Szegedikumok” tárgyiasult eszközeit láthatják a fesztivál vendégei. A Somogyi-könyvtárban a Hungarikumokról szóló könyvek, ritkaságok kiállítását tekinthetik meg, a Vadaspark tanyaudvara pedig fesztivál apropóján szépül évek óta – tudtuk meg.

Turisztikai vonzással bíró rendezvényt szeretnének a szervezők, hiszen a hét második felében számos rendezvény várja a Szegedre látogatókat: a fesztivállal egy időben fog zajlani az Evezős Egyetemi Világbajnokság a Maty-éren, az Újszegedi Erzsébet ligetbe várják ezen a hétvégén Csongrád Megye Vadászait. A Csongrád Megyei Vadásznapon belül rendezik meg a Világ Magyar Vadászainak I. Találkozóját, és nem szabad megfeledkezni a Szegedi Szabadtéri Játékok Hair című musicaljének bemutatójáról sem, amely esténként közel ötezer vendéget vonz Szegedre. A rendezvény szervezői szeretnék, ha a fesztivál lenne a „Szabadtéri nappalija”, vagyis aki este a Dóm térre színházba érkezik, az utazzon le hozzánk akár csak 1 nappal hamarabb és látogasson ki a Hungarikum fesztiválra, és térjen vissza az előadás után is akár borozni, pálinkázni… magyarkodni, és mindenki érezze jól magát.

A gasztronómiai élvezetek mellett a fesztiválon színvonalas előadásokkal, népzenével, magyar nótával, operettel, kézműves foglalkozásokkal, ismeretterjesztő bemutatókkal vártuk az érdeklődőket. Az egyik legnagyobb sikert az őshonos magyar kutyafajták bemutatója aratta. A szegedi Széchenyi téren kaptak bemutatkozási lehetőséget a gasztronómia kiállítói (borászok, pálinkások, magyar alapanyagokból készült ételekkel vendéglátósok, kézművesek, népi iparművészek). A belváros több éttermében a vendégeknek lehetősége nyílt megkóstolni a szürke marhából, mangalicából, libamájból, szarvasgombából készült ételeket.

szeged.hu