A járvány miatt a kormány az év végéig moratóriumot hirdetett valamennyi hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre. A fizetési haladék automatikus, aki viszont úgy dönt, hogy képes törleszteni, és nem szeretné, hogy a futamidő meghosszabbodjon, annak ezt jeleznie kell. Itt a hitelmoratórium kisokos.

A moratórium igénybevételének önmagában nincs negatív következménye, hiszen a hitel havi törlesztője a moratórium után sem emelkedhet.

Mivel a fizetési haladék idejére jutó kamatot is vissza kell fizetnünk, a futamidő meghosszabbodik, és a hitelre fizetendő teljes összeg mindenképpen magasabb lesz.

Ha ezt szeretnénk elkerülni és a futamidőt sem kívánjuk megnyújtani, ráadásul életkörülményeink olyanok maradtak, hogy továbbra is tudunk havonta törleszteni, akkor ezt nekünk kell jelezni a bankunknak.

Ha az év hátralévő részében mégis olyan nehéz anyagi helyzetbe kerülnénk – például azért, mert a család egy tagja elveszíti a munkáját – hogy nem lennék képesek tovább fizetni a részleteket, bármikor ismét visszaléphetünk a moratórium hatálya alá.

Mit kell tennem, ha élni akarok a moratórium adta lehetőséggel? A válasz ez esetben a legegyszerűbb: semmit, ugyanis a moratórium automatikusan életbe lépett. És, ha nem szeretném igénybe venni? Akkor nyilatkozatot kell tennem a bankomnál.

Ezt a koronavírus-járvány miatt célszerű a pénzintézet személyes felkeresése nélkül, azaz interneten, telefonon vagy levélben megtenni.

Azért érdemes ezt mihamarabb jelezni, mert akad olyan bank, amelyik már a hónap első napjaiban leemeli a törlesztőrészletet, és ha nem jelzünk időben, akkor ezt nem teszi meg.

A pénzintézetek honlapján, illetve a telebankos portálokon már mindenütt elérhetőek a nyilatkozatok.

Az OTP Bank például azt kéri ügyfeleitől, hogy akik nem tudják nyilatkozatukat online megtenni, azok legkésőbb néhány nappal a törlesztés esedékességi határideje előtt jelezzék ezt valamelyik bankfiókban.

A Raiffeisen Bank elsősorban a belföldről ingyenes hívható direkt telefonos ügyfélszolgálatát javasolja, de nem zárkózik el a személyes ügyintézéstől sem. Az Erste Bank ügyfelei elektronikusan és telefonon is nyilatkozhatnak, hasonlóan a K&H Bank ügyfeleihez. Az utóbbinál a moratóriumról történő lemondó nyilatkozatok feldolgozása folyamatban van, az eredményről minden ügyfelet értesíteni fognak.

Az MKB a NetBANKár hozzáférést ajánlja, és felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki később mégis élni kíván a fizetési moratóriummal, azt a nyilatkozat visszavonásával jelezheti a bank felé. Ez utóbb természetesen valamennyi pénzintézetre igaz, hiszen erre kötelezi a bankokat a kormányrendelet.

A Budapest Banknál jelzálog- és folyószámlahitelek esetén nyilatkozni kell a tovább fizetési szándékról, a hitelkártyánál erre nincs szükség, az ügyfél a megszokott módon tudja rendezni a tartozását. A CIB Bank pedig arra kéri ügyfeleit, hogy ha korábban állandó átutalási megbízást adtak a törlesztő részletek rendezésére, akkor azt vonják vissza, mert ezek leállítása nem történik meg automatikusan.

 

Hitelmoratórium kisokos

  • A fizetési moratórium a kormányrendelet alapján automatikusan érvénybe lép, nem szükséges ezt kérni a banktól.
  • Aki nem kíván élni vele és szeretné folyamatosan fizetni a törlesztőrészleteket, annak ezt jeleznie kell a bankjánál. A moratórium hatálya alá az év végéig bármikor vissza lehet lépni.
  • Valamennyi 2020.03.18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre érvényes a moratórium (lakáshitel, személyi kölcsön, Babaváró hitel, CSOK-hitel, autóhitel).
  • Haladékot biztosít a tőke-, kamat- és díjfizetés alól 2020. március 19-től 2020. december végéig.
  • A törlesztőrészlet nem emelkedhet meg a szüneteltetést követően. Ennek érdekében a futamidőt meghosszabbítják.
  • Nem jelent tartozás-elengedést, kamatmentességet. A törlesztési moratórium idejére jutó kamatot meg kell fizetni, de arra plusz költséget nem számíthatnak fel a bankok.

rag, szeged.hu

Borítókép: Illusztráció. Forrás: szeged.hu