Türelemmel viselt hosszú súlyos betegség után 65 éves korában elhunyt Makó Mária.

Makón született, 17 esztendősen ruházati eladóként kezdett dolgozni, majd a szegedi Centrum Áruház irodájára, később a tejiparhoz került. Képesítés nélküli tanítóként helyezkedett el két évre a Dunántúlon, majd visszatért Szegedre, ahol az Ifjúsági Házban kapott állást. Munka mellett szerzett magyar–népművelő szakos diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Berkesi Ottó későbbi szőregi önkormányzati képviselővel kötött házasságot. Fiuk születése után tizenhét éven át vezette a szőregi Tömörkény István Művelődési Házat. Avramov András, az egyik legaktívabb civil szőregi szerint kimagaslóan színvonalas tevékenységet folytatott a városrész kultúrája és a néphagyományok megmentése érdekében. Nevéhez fűződik a Szőregi Rózsaünnep ötlete, melynek 1999 és 2011 között főszervezője volt. A rendezvényt immáron az ország legjelesebb ilyen jellegű programjai között tartják számon.

A 2005-ben átadott szép, korszerű új szőregi művelődési ház lelke, fő mozgatója volt; időt és fáradtságot nem kímélve szervezte az intézmény munkáját. A ház és igazgatója tevékenységét a Csongrád Megyei Népművelők Egyesülete és a Szegedi Közművelődési Tanács 2009-ben Kölcsey-éremmel ismerte el. 2011-es nyugdíjazása után a Senior Centerben derűsen végzett fáradhatatlan munkájával szerzett elévülhetetlen érdemeket.

A szegedi önkormányzat és a polgármester mély megrendüléssel értesült Makó Mária haláláról. Botka László úgy fogalmazott: „Makó Mária sokat tett Szőreg gyönyörű kultúrájának megújításáért. Emlékét tisztelettel megőrizzük.”

szeged.hu

Borítókép: Makó Mária a 2018-as Szőregi Rózsaünnepen. Fotó: rozsaunnep.hu