Marostő és Szőreg határán, a Hargitai ABC-nél találkozott a választókkal Farkasné Pocsai Blanka és Rózsavölgyi József, a 13. és 14. választókerület fideszes önkormányzati képviselőjelöltjei, akik meghívták a rendezvényre B. Nagy Lászlót, a szegedi Fidesz polgármesterjelöltjét is.
“Szerettük volna szimbolikussá tenni ezt a találkozót, hiszen a Marostő és Szőreg olyan kertvárosi részei Szegednek, melyeknek össze kell fogniuk, hogy a jövőben könnyebben érvényesíthessék érdekeiket az itt élők” – mondta érdeklődésünkre Farkasné Pocsai Blanka a Fidesz jelöltje, majd hozzátette: közös cél, hogy Újszeged úthálózatának, közlekedésének, kereskedelmi ellátottságának fejlesztése felgyorsuljon. “A marostőiek maguk is sokat tesznek lakókörnyezetük gondozásáért, de városi támogatás nélkül nagyon nehéz valódi fejlődést elérni. Ezen szeretnék dolgozni a jövőben” – hangsúlyozta a Fidesz jelöltje.
Rózsavölgyi József beszámolt Szőreggel kapcsolatos terveiről. „Gruber László plébános úrral közösen nagyot gondoltunk, hogy a temető területén Rózsakápolnát építünk, Makovecz Imre világhírű építész tervei alapján. Az ötletnek megnyertük az egyházközség mellett B. Nagy Lászlót, aki szintén szőregi lakosként támogatja az ötletet. Adományokat gyűjtünk és képeslapokat is kibocsátottunk, melyeket ötszáz, ezer, 5 ezer és 10 ezer forintos értékben bárki megvásárolhat, ezzel is támogatva a kezdeményezést”. Rózsavölgyi József szerint Szőregen az elmúlt években számos probléma megoldatlan maradt: a bölcsőde százötven százalékos túlterheltséggel üzemel, bővítése és fejlesztése nem odázható tovább. Buszmegállókat, járdákat kell felújítani és építeni, de felül kell vizsgálni a buszközlekedést is.
B. Nagy László elmondta: Marostő és Szőreg is a nyugalom szigetei Szegednek, ahol az emberek elvárják, hogy a városi önkormányzat odafigyeljen rájuk. Fontos a kertvárosi részek közbiztonságának javítása, az utak karbantartása és a közlekedés fejlesztése is. Az utcákra látható rendőri jelenlét kell, hogy az itt lakók nyugodtabban élhessenek. Játszótereket, parkokat kell építeni, és megoldást kell találni a szúnyogproblémára is. Farkasné Pocsai Blanka és Rózsavölgyi József kiváló ismerői a környéknek, terveikkel és munkájukkal készek az itt lakókat szolgálni – összegzett a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje.