Csongrád megye vezető pénzügyi szolgáltatója jöhet létre annak nyomán, hogy az elmúlt napokban öt megyei Takarékszövetkezet – a Pillér, a Fontana Credit, a Partiscum XI, a Kiszombor és Vidéke, valamint a Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezetek – tulajdonosai a pénzintézetek köz/küldöttgyűlésein támogatták és elfogadták hitelintézeteik egyesülését.

A befogadó a Pillér Takarékszövetkezet lesz (ezen a néven működnek tovább az egybeolvadt hitelintézetek), amelynek mérlegfőösszege így meghaladja a 63 milliárd, saját tőkéje pedig a 2,1 milliárd forintot. Az egyesülési folyamat a szükséges engedélyek beszerzését követően várhatóan október végén zárul le.

Az egyesülésben részt vevő öt takarékszövetkezet célja, hogy a fúziót követően, közösen, a térség meghatározó pénzügyi szolgáltatóját hozzák létre, amely a jelenleginél aktívabban vehet részt a helyi lakosság, a vállalkozások és a térség önkormányzatainak pénzügyi kiszolgálásában minden banki szolgáltatás területen, így például a hitelezés, a folyószámla-vezetés, az elektronikus szolgáltatások vagy a befektetések területén egyaránt. Emellett új termékekkel és szolgáltatásokkal is meg kívánnak jelenni, hogy egységesen, még magasabb színvonalon tudják kiszolgálni az ügyfeleiket.

A tervekhez stabil alapot nyújt az egyesült takarékszövetkezet várhatóan jelentősen megnövekedett üzemmérete és tőkeháttere: a takarékszövetkezet mérlegfőösszege várhatóan mintegy 63 milliárd, míg saját tőkéje 2,1 milliárd forint lesz. A pénzintézet több mint 40 ezer betéti számlát kezel majd, hitelezett ügyfeleinek száma pedig meghaladja a 30 ezret. A takarékszövetkezet mintegy 300 alkalmazottja ötvennél is több kirendeltségben szolgálhatja ki az ügyfeleket – Csongrád megye mellett Bács-Kiskun megyében és a fővárosban is.

Az egyesülés révén emellett – a párhuzamosságok felszámolásával – az öt takarékszövetkezet számos területen takaríthat meg költségeket például a pénzfeldolgozás, vagy az informatika terén, hiszen eddig ezekért külön-külön fizettek. Az egybeolvadással továbbá egy központban egyesül az öt takarékszövetkezetben eddig felhalmozott tudás és gyakorlat. Az egyesülés nem jár elbocsátásokkal, mind az öt takarékszövetkezet dolgozói a bankszakmai felkészültségüknek megfelelő beosztásban folytathatják munkájukat, többségében azonos munkaköri területeken. Sőt a megnövekedett üzemméret emellett lehetővé teszi további, szakemberek alkalmazását is.

A június 26-án és 29-én megtartott közgyűlések és küldöttgyűlések támogató döntésével még nem fejeződött be végleg az egyesülési folyamat, annak lezárásához további – Magyar Takarékbank Zrt., Magyar Nemzeti Bank – engedélyek is szükségesek.

szegedma.hu