Szőreg értékeiről, nevezetességeiről, az itt élők mindennapjairól a világhálón már több mint egy éve olvashatnak az érdeklődők. Szeged városrészei közül elsőként Szőregnek készült el a hivatalos honlapja. Az ötlet és a megvalósítás Avramov Andrást és csapatát dicséri. A „születésnap” alkalmával a szoreg.hu ötletgazdáját, megálmodóját kérdeztük.

– Mi motiválta a szőregi honlap elkészítését?

– Több éve foglalkozunk grafikai munkákkal, honlapok tervezésével és kivitelezésével. Évek óta érlelődő ötletünk, hogy elkészítsük Szőreg honlapját. Szőregi vállalkozásként szerettük volna ha településünk múltja, jelene és jövője megjelenne a világhálón. Az kezdeményezést tett követte, elkezdtük a honlap fejlesztését…

– Hogyan indult útjára a honlap?

– A tavalyi Rózsaünnepet követően már üzemelt a honlap tesztváltozata. 2002. októberétől útjára indult Szőreg hivatalos honlapja, a szoreg.hu. A honlapot saját erőforrásainkat használva készítettük el, azt az alakulás óta is vállalkozásunk, a Designer Stúdió üzemelteti és gondozza.

– A honlapra látogatók miről tájékozódhatnak?

– A szoreg.hu-ra látogatók kistérségi-, településtörténeti információkon kívül aktualitásokat, híreket találnak. Programajánló rovatunkból napi információkat kaphatnak elsősorban szőregi, Szőreget érintő rendezvényekről az olvasók.

– Milyen információk jelennek meg a honlapon?

– A szoreg.hu elkötelezett a semleges információközlés mellett. A honlapot Szőregen, a szőregiek aktív részvételével, Szőregnek és a „világ többi részének” fejlesztjük. Ennek szellemében mindenkitől várjuk a honlapot teljesebbé, színesebbé tevő híreket, információkat, építő jellegű javaslatokat, kritikákat. Fórumot kívánunk adni a Szőreget érintő széleskörű információközlésnek, valamint megjelenési lehetőséget biztosítunk minden Szőregen történő, Szőreget érintő eseménynek.

– Milyen időközönként frissül a honlap?

– A beérkező híranyagoktól, tudósításoktól, programajánlatoktól függően folyamatosan, jellemzően napi rendszerességgel frissítjük a tartalmat.

– Milyen céljai vannak a honlapnak?

– Erőforrásainkkal, az internet adta lehetőségekkel aktívan bekapcsolódunk Szőreg fejlődésébe, fejlesztésébe, illetve a környező településekkel való konstruktív együttműködésbe. Reméljük ez a honlap egyik motorja lehet a település, a térség fejlődésnek. A szoreg.hu honlapot a látogatók igényeinek figyelembe vételével, hosszú távú stratégiánk szerint folyamatosan bővítjük.

– Hogyan értékeli, mint megálmodó a szoreg.hu első évét?

– Az első „tesztév” alatt az erkölcsi támogatás mellett építő jellegű kritikákat is kaptunk. Ez megerősített bennünket elképzelésünk, kezdeményezésünk és munkánk eredményességében. Az eltelt időszak várakozásaink szerint alakult, a fejlesztés következő fázisában további szolgáltatásokkal bővítjük a honlap kínálatát.