Csak éjjelente tudnak öntözni a rózsatermesztők, akiknek dupla annyit kell locsolniuk, mint a korábbi években. De nemcsak a csapadékhiány okoz gondot náluk, hanem az is, hogy a nap égeti a növények leveleit és permetezni is többet kell, hiszen a rovaroknak kedvez a hőség, nagy számban megjelentek.

Nemcsak a gabona-, a zöldség- és a gyümölcstermesztők vannak bajban az aszály miatt, hanem a rózsatermelőknek is komoly gondot okoz a csapadékmentes nyár. Lapunknak Tóth Ferenc rózsatermesztő, az Agrirose alapítója elmondta, hogy a szárazság miatt dupla annyit locsolnak, mint az előző években, de csakis éjjelente teszik ezt.

Ebben segítségükre van a Maros-holtág, amely már régóta saját tulajdonukban van, és bár idén 1,5 méterrel lejjebb ereszkedett a víz, minden nap 1-1,5 centiméterrel kúszik feljebb. 2018-ban a holtág kotrását is elvégezték.

Tóth Ferenc elárulta, 12 hektáron mintegy 500 fajta rózsát termesztenek, így bőven akad munka, ráadásul ebben a hőségben megégnek a rózsák levelei, valamint a kártevők is megjelentek. Éppen ezért egy titkos permetezési módszerrel, valamint kénporozással óvják meg a növényeket.

Az aszály okozta gondok kezelése mellett a munkaerőhiány, valamint az órabérben történt 100 százalékos emelkedés is komoly terhet ró a megye rózsatermesztőire.

A szőregi gazdák, köztük Szeles Sándor rózsatermesztő is küzd a 30 fok feletti hőmérséklettel és a csapadékhiánnyal. Kérdésünkre arról számolt be, hogy a 30 fok körüli hőmérséklet még éppen ideális lenne a virágoknak, de a plusz 5-10 fokos hőség nagyon megnehezíti a termesztést. Hozzátette, ez az időjárás a kártevő rovaroknak kedvez igazán, így jóval többször kell most permetezniük például az atka ellen, mint az előző években.

Megjegyezte, aki nem szabad földben, hanem például fóliában vagy üvegházban termeszt rózsát, az árnyékolással tudja még védeni a növényt, többek közt raschel hálóval.

A rózsatermesztőkre nehezedő feladatok kapcsán megkerestük az Agrárminisztériumot is, ahol arról érdeklődtünk, hogy a rózsások milyen támogatást kapnak a helyzet kezelése érdekében, hogyan igényelhetik azt, és a korábbi években egyébként hogyan segítették a rózsaföldek tulajdonosait. Válaszukban röviden azt írták, hogy sem támogatást, sem kompenzációt nem kaptak, kapnak a rózsatermesztők.

Kiss Anna, delmagyar.hu

Borítókép: Fotós: Karnok Csaba, delmagyar.hu