Százötvenezer forintos bírságot is kaphat február elsejétől, aki a város kezelésében álló zöld területen parkol vagy autót mos. Azt is megbüntetik, aki engedély nélkül leaszfaltozta a háza előtti zöld területet.

Hat éve tízezer forintra büntették Nagy Tamást zöldfelület rongálása miatt, mert Felsővároson, a panelházuk előtti parkolóban, közvetlenül a parkoló melletti földes, betondarabos területen állította le az autóját. Elmondása szerint itt csak néhány gyomnövény talált magának utat a töredezett beton között, amit szerinte enyhe túlzás zöldfelületnek nevezni. Utána mások is parkoltak ezen a helyen, de már senkire se szabott ki bírságot a közterület-felügyelet. Mert nem bírságolhattak.

Ugyanis 2012-ben egy alkotmánybírósági döntés megszüntette az önkormányzatok jogát arra, hogy szabálysértési rendeleteket alkossanak. Ezzel eltörölte azt a jogszabályt is, amely tiltotta a zöld területen való parkolást. Idén február 1-jéig ott parkolhatott az ember zöld területen Szegeden, ahol akart, nem büntették meg.

Ennek most vége. Februártól a tavaly novemberben elfogadott közgyűlési rendelet értelmében, aki közhasználatú zöld területen parkol, járművet mos, vagy engedély nélkül közlekedést gátló eszközt – gumiabroncsot, terméskövet, fa- vagy vaskarót stb. – helyez ki például a kapubejárójánál, 5-től 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal büntethető. Ha ezt nem fizeti be harminc napon belül, akkor – az okozott kár mértékétől függően – 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal is sújtható.

Meccsnapokon

Az újszegedi sportcsarnoknál és a Szabadkai úti jégpályánál sokan állnak meg parkolóhely hiányában autójukkal a füvön, amikor egy nagyobb meccs van. Hegyeshalmi Tibor elmondta, mostantól ők is büntetésre számíthatnak. Ugyanakkor megtudtuk, ha ez a meccs szombaton vagy vasárnap van, akkor a rendőrség intézkedik, mert a közterület-felügyelők nem dolgoznak a hétvégén.

– Letelt a türelmi idő. Januárban még csak figyelmeztették a kollégáim a szabálytalankodókat – mondta Hegyeshalmi Tibor. A közterület-felügyeleti csoport vezetője hangsúlyozta, a Béke, Dáni, Semmelweis és Damjanich utca, valamint a Bánomkert sor és a József Attila sugárút kiemelt terület, de minden olyan zöld területet érint a rendelet, amely az önkormányzat kezelésében áll.

Korábban probléma volt, hogy az ingatlantulajdonosok engedély nélkül burkoltak le és alakítottak át parkolóvá zöld területeket. Szabályozás hiányában nem tudta őket megbüntetni a város, és kötelezni az eredeti állapot visszaállítására. Februártól már 200 ezres bírság is kiszabható rájuk.

Zöldszámon mondhatja el a panaszát

Amennyiben bejelentést kíván tenni a közterület-felügyeleten – amelynek igen széles a hatásköre a zöldterületi problémáktól a kutyás panaszokon át a fakivágásokig –, megteheti telefonon a 62/479-431-es számon, illetve a 06-80/823-823-as zöldszámon minden hétköznap, munkanapokon 7–20 óra között. Ezenkívül bejelentést tehet a telefon üzenetrögzítőjén is. Elküldheti észrevételeit, panaszát a kozterulet@szeged.eu e-mail-címre is.

Szabó C. Szilárd, delmagyar.hu

Borítókép: Vannak kiemelt területek a városban, ahol fokozottabban ellenőrzik a zöldterületi parkolást. Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu