Hosszas huzavona után a júniusi közgyűlés előtt végén sikerült elfogadnia a Pénzügyi Bizottságnak a választókerületi keret felosztását. Az erre szánt 30 milliót rendezvények támogatására és közterületek rekonstrukciójára fordítják.

Májusban lemondásra szólítottak fel két szocialista politikust a körtöltésen kívül élő településrészek politikusai, mert az MSZP-sek bojkottálták a választókörzeti keretek felosztását. A Pénzügyi Bizottság üléséről akkor Ménesi Imre és Révész Mihály a keret felosztásáról szóló szavazásról kivonult, így határozatképtelenné vált a testület. Az MSZP-s politikusok előtte részt vettek a bizottság munkájában. Erre egyébként már 2012-ben is volt példa.

A június 26-i közgyűlés előtti pénzügyi bizottsági ülésen végül vita és hozzászólás nélkül elfogadták a határozatot. „Már a költségvetés februári elfogadásakor megállapodás volt a választókörzeti keretekről, a költségvetésben is szerepeltek az összegek. Ez az egyezség gyakorlatilag felborult, a szocialisták az elmúlt négy hónapot gyakorlatilag arra használták föl, hogy folyamatosan hátráltassák és késleltessék ezeknek a forrásoknak a felhasználását. Bár ezeket a kereteket februárban elfogadtuk, mégis csak most, június végén sikerült csak nagy nehezen elfogadni” – kommentálta az ügyet Juhász Gyula. A fideszes politikus megjegyezte, a választókerületi keretekből jellemzően közterületi rekonstrukciókat és kulturális rendezvényeket támogatnak. „Nem tudom, hogy ez miért fáj a szocialistáknak, s miért céljuk, hogy folyamatosan hátrányt okozzanak a külső városrészekben, az északi körút vonalán kívül élő szegedi polgároknak” – tette hozzá Tápé önkormányzati képviselője.

Hasonlóan látja a helyzetet Kosik Dénes is. Dorozsmán a művelődési ház idei működése mellett az Orczy-iskola udvarának egy évtizede húzódó felújításának egy részét fedeznék ebből a keretből. A fideszes politikus portálunknak elmondta, nagyon szorítja őket a határidő, hiszen a szeptemberi iskolakezdésig be kell fejezni a rekonstrukciót.

A választókerületi keretből Nógrádi Tibor például a vadaspark elé virágládákat helyeztet, az MSZP-s Ménesi Imre, Révész Mihály és Szentgyörgyi Pál a Várjátékokat hangosítási költségeit támogatja. Ménesi és Kenyeres Lajos szórólapok nyomdaköltségére, a szintén MSZP-s Gila Ferenc a Szív Napi búcsú költségeihez járul hozzá, míg a KDNP-s Kalmár Ferenc a Rókusi 1. számú Általános Iskola hangosítási eszközbeszerzését támogatja a keretből.

A településrészi keretből Szentmihályon, a Kapisztrán és a Móricz Zsigmond utca sarkánál teret alakítanak ki. Nógárdi Tibor körzetében ezen felül újság szerkesztését, a pörköltfőző és süteménysütő versenyt, a lovasnapot és a falukarácsonyt támogatják többek között. Kiskundorozsmán utak és járdák újulnak meg, Szőregen a „lány rózsákkal” szobor kivitelezését támogatják a keretből. Tápén útfelújítások zajlanak majd, zöldterületeket rendeznek, továbbá gyommentesítésre, és a helyi nyugdíjas szervezet támogatására fordítják a keretet a városrészi rendezvények mellett.

Varga Anna, szegedma.hu