A tárgyak csendje címmel tartott évzáró kiállítását a Belvárosi Rajzkör a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban.

A főként csendéletből és portrékból álló tárlatot Bari Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, ez a nap az alkotók ünnepe, arra ösztönöz, hogy gondolkodjunk a világról, amely körülvesz bennünket. „A csendélet festése egy különleges dolog, különleges, ha valaki észreveszi a szépet egy élettelen tárgyban, a mai rohanó világban sokan sérülékenyek vagyunk, az alkotó ember azonban más, mert őt megvédik az alkotásai” – fogalmazott. Végül azt kérte az egybegyűltektől, hogy élvezzék egymás társaságát, élvezzék az alkotás örömét, és járjanak el egymás kiállításaira. A professzor Simon Roland „Őszi csendélet” című versével zárta a megnyitót.

A Rajzkör művészeti vezetője, Pataki Ferenc festőművész az éves munka megbecsülésének jeléül idén Boldizsár Gábort tüntette ki, a több szerző által szerkesztett „Abstraction, Gesture, Ecriture” (Absztrakt, Gesztus, Stílus) c. könyvvel. A kiállítás megnyitójának színvonalát a Szegedi Nemzeti Színház énekművészének, Taletovics Milánnak az előadása emelte, aki a Rómeó és Júliából a Hogy mondjam el? c. darabot énekelte el. A tárlat június 10-ig tekinthető meg, hétköznapokon 10-18 óráig.

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: szegedma.hu