Nemcsak szurkolni járnak ki a szőregiek a sportpályára, hanem össze is fognak azért, hogy rendezettebb legyen a környezet. Szombat reggel lelkes kis csapat gyűlt össze a pályánál, ecsetet ragadtak, s a rozsdás felületeket festették le.

Az önkormányzatok és sportklubok egyaránt forráshiányosak, arra sokszor nem futja, hogy a pályákat megszépítsék. Számtalan helyen rozsdásak a korlátok, kapuk, és nincs aki az ősszel lehulló faleveleket összegyűjtse. Innen jött Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő ötlete, hogy összehívja a környékbelieket és sportkedvelőket, hogy társadalmi munkában megszépítsék a szőregi sportpályát. A Fidesz-KDNP-s képviselő portálunknak elmondta, összefogással és mindössze néhány órás munkával szebbé és rendezettebbé tehető a pálya, s reméli, kezdeményezésük követőkre talál, például Szeged más városrészeiben.

A festéket és az ecseteket adományként kapták a szőregiek, a körzet képviselője pedig ebéddel ajándékozta meg a lelkes segítőket, akik között ott volt Tápai Péter, a Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője, és Nógrádi Tibor, fideszes önkormányzati képviselő, az MLSZ területi igazgatója is.

szegedma.hu

szoreg.hu képtár