Szeged polgármestere a Széchenyi téren jelentette be újraindulását és mutatta be az Összefogás Szegedért Egyesület tizenkilenc fős csapatát. Tizenöt képviselő indul újra, négy új jelölt szeretne bejutni a közgyűlésbe.
Botka László rövid beszédében elmondta, „a szegedi összefogás, amely huszonkét éve sikeresen vezeti városunkat, egységes és felkészült. Szeretnénk felhatalmazást kérni a szegediektől, hogy tovább folytathassuk a békés városépítő munkánkat.
Örömmel jelenthetem be, hogy egy jelölőszervezet, az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben indulok én is mint polgármester, ugyanúgy, mint a korábbi választásokon, és mind a tizenkilenc egyéni képviselőnk.
A demokratikus parlamenti ellenzéki pártok pedig támogató szervezetként segítik a munkát.
Büszkén jelenthetem, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére töretlen Szeged fejlődése.
Pedig kijutott a bajból az elmúlt években bőven: világjárvány, jelenleg is tart a szomszédunkban a háború, az energiaárak elszabadultak, az európai uniós átlagnál háromszor nagyobb infláció sújtotta a magyarokat, a szegedieket.
- Erre válaszul mi az ország legerősebb szociális hálóját építettük ki, hogy segíteni tudjunk a szegedi családokon, gyermekeken, időseken és rászorulókon.
- Támogatjuk az újszülötteket, és az elmúlt években közel ezer szociális bérlakást adtunk azon szegedieknek, akik nem tudnak önerőből lakáshoz jutni.
- Az uniós csatlakozásnak Szeged a legnagyobb győztese
- Komplett városrészeket újítottunk fel, megújultak az önkormányzat intézményei, folyamatosan fejlesztettük a városi infrastruktúrát a több száz sikeres európai uniós pályázatunk által.”
A polgármester kijelentette, készen áll, neki és csapatának megvannak a jövőre vonatkozó tervei.
„Az elkövetkező évek egyik legnagyobb feladata a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházásának, a BYD elektromosautógyár megépítésének a levezénylése.
- A kormány mindent megtett azért, hogy ez a gyár Magyarországra jöjjön. Több magyarországi helyszínt is ajánlott, mi pedig közel egyéves sikeres tárgyalássorozattal elértük, hogy a városunkat válasszák.
- Több ezer új munkahely teremt majd a BYD, és reményeink szerint a Szegeden tanuló középiskolások és egyetemisták is megtalálják a jövőjüket ezzel a beruházással.
A tizenkilenc önkormányzati képviselőjelöltünk minden városrészre – a lakossággal konzultálva – önálló városrészi programmal készült.
Ezt megkönnyítette az is, hogy a tizenkilenc önkormányzati képviselőjelöltünkből tizenöten már korábban is elnyerték a választók bizalmát.
Legtöbbjük több ciklus óta szolgálja az adott városrészt és Szeged városát.”
Ezután Botka László egyesével bemutatta a tizenkilenc körzetben induló képviselőjelöltjét az Összefogás Szegedért Egyesületnek.
1-es körzet, Kiskundorozsma és Szentmihály, Komjátiné Nagy Jusztina
A karitatív tevékenységet folytató Dorozsmai Angyalok vezetője, igazi lokálpatrióta, akinek kiemelten fontos a közösség építése, összefogása. Nemcsak szolidaritással, hanem a helyi hagyományok és értékek őrzésével is segíti ezt.
2-es körzet, Kiskundorozsma, Béketelep, Kálvária városrész és Belváros, Fodor Antal
Már az előző ciklusban is bizonyította rátermettségét. Kiváló jogász és ügyvéd, aki elhivatottan képviseli a helyi közösséget, a zöld értékeket. A kis problémáktól a nagy ügyekig határozott érdekérvényesítő.
3-as körzet, Gyálarét, Klebelsberg-telep, Szentmihály és Kecskés, Jávorszky Iván
A civilek jelöltje, egész életét a helyi közösség erősítésének szentelte, korábban a szegedi Ifjúsági Házat vezette, ahol városunk színes és gazdag kulturális életének gyarapításáért felelt. Jávorszky Iván az elesettek, a rászorulók, a fogyatékkal élők pártfogója. Helyi beágyazódottságát jól mutatja, hogy már negyven éve Klebelsberg-telepen él.
4-es körzet, Rókus, Újrókus, Ménesi Imre
Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy immár 2002 óta megszakítás nélkül mindig újraválasztják. Amióta Botka László polgármester, azóta neki is mindig bizalmat szavaznak a rókusiak, az újrókusiak. Számára is a közösség jóléte, biztonsága és kényelme a legfontosabb. Egész évben jobbnál jobb helyi programokat szervez a szegedieknek. Igazi szociáldemokrata.
5-ös körzet, Móraváros, Alsóváros, Koromné Fenyvesi Rózsa
Már öt éve bizonyítja rátermettségét Móravárosban és Alsóvárosban. Pedagógusként kiemelten fontos számára a jövő generációja, a fiatalok minőségi oktatása. De érzékeny a hátrányos helyzetűek problémáira is, pártfogója a helyi civil szervezeteknek, a hátrányos helyzetű szegedieknek. Kiemelten fontos számára a szegediek egészsége, az élhető környezet megteremtése.
6-os körzet, Alsóváros, Belváros, Kovács Tamás
Nemcsak alsóvárosi és belvárosi képviselőként, hanem alpolgármesterként is segíti a város munkáját. A második ciklusára készül. Kiválóan őrködik Szeged vagyona felett. Nagyszerű jogász, aki szoros kapcsolatot ápol a helyi közösséggel, odafigyel a szegediek problémáira, és kéréseire. És hatékonyan meg is oldja.
7-es körzet, Tápé és Baktó, Szécsényi Rózsa
Tápé és Baktó nagy tudású képviselője. Ő az egyik legaktívabb képviselő, aki anyatigrisként harcol a fejlesztésekért, amik a helyiek jólétét, boldogságát és biztonságát szolgálják. Számára kiemelten fontos a hagyományok őrzése, a közösségépítés, a kulturális programok támogatása. Kiváló gazdasági szakember, aki nagy szeretettel és odaadással szolgálja Szegedet, Tápét és Baktót.
8-as körzet, Makkosház és Vértó, Kozma József
Kozma József Makkosház és Vértó városrész tapasztalt és kiváló képviselője. Kiválóan előkészíti és levezényli a helyi fejlesztéseket, szenvedélyesen képviseli a makkosházi közösséget. Jó, közvetlen kapcsolatot tart az emberekkel. Hatalmas tapasztalata van, évtizedek óta lelkiismeretesen szolgálja a városunkat a kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottság elnökeként is.
9-es körzet, Északi városrész, Rókus, Franciahögy, Molnár Zoltán
Északi városrész, Rókus, Franciahögy nagyszerű képviselője Molnár Zoltán, aki mindig határozottan képviseli a helyi értékeket. A közösségi élet erősítéséért, a helyi fejlesztések sikeréért dolgozik. Szereti és támogatja a sportos és egészséges életmódot, a helyi közösségi életet.
10-es körzet, Rókus és Belváros, Binszki József
Binszki József az elmúlt öt évben is nagyszerű munkát végzett, jelenleg is Szeged várospolitikai alpolgármestere. Nagy tudású és nagy teherbírású jogász, aki szakértelmével nagyban hozzájárul a Szeged sikereihez.
11-es körzet, Petőfitelep, Újpetőfitelep, Baktó, Fodorkert, Szénási Róbert
Petőfitelep, Újpetőfitelep, Baktó, Fodor-kert nagyszerű képviselője Szénási Róbert, kiváló közösségi ember, aki nagy energiát fordít a helyi kulturális és közösségi élet megszervezésére. Nyitott, barátságos, évek óta eredményesen képviseli a szegedieket.
12-es körzet, Tarján, Fodorkert, Északi városrész, Mészáros Tamás
Mészáros Tamás kiváló szervező és megoldóember. Ez lesz a harmadik ciklusa, a városrészben rengeteg kisebb és nagyobb fejlesztés fűződik a nevéhez. Nagy energiával és komoly tapasztalattal, gondos odafigyeléssel dolgozik otthonáért.
13-as körzet, Belváros, Északi városrész és Fölsőváros, Tóth Károly
Tóth Károly egy nagy tudású, tapasztalt szakember, ciklusok óta a Belváros, Északi városrész és Fölsőváros képviselője. Akinek kiemelten fontos a közösségépítés, a helyi fejlesztések felkarolása, a kultúra támogatása. Karitatív, szolidáris ember, aki mindig önzetlenül segíti a rászorulókat.
14-es körzet Tarján, Mellár Tamás
Mellár Tamás Tarján jelöltje, fiatal, energikus és innovatív szakember. Aki első ciklusát kezdheti meg megválasztása esetén. Sokat tett már eddig is Szegedért, még többet szeretne tenni a közösségért képviselőként. Elkötelezetten szolgálná a tarjániakat.
15-ös körzet, Fölsőváros és Belváros, Nagy Sándor
Fölsőváros és Belváros képviselője, régi motoros, jó harcostárs. 2002 óta Szeged alpolgármestere is. Óriási szaktudása és tapasztalata van. A beruházások ösztönzésében, a nagy fejlesztések megvalósításában, a tömegközlekedés korszerűsítésében elévülhetetlen érdemei vannak. Elhivatott kerékpáros, az elektromobilitás, a fenntarthatóság támogatója.
16-os körzet, Fölsőváros, Urbán Tamás
Urbán Tamás szintén Fölsőváros képviselője, aki mindig kiáll a zöld értékek mellett. Fiatal kora ellenére már most komoly tapasztalata van, ambiciózus szakember, aki az elmúlt öt évben is nagyszerűen szolgálta Szegedet. Számos nagy fejlesztésben működött közre a Tiszavirág Uszoda felépítésétől kezdve a kisebb, járdafelújításhoz hasonló beruházásokig.
17-es körzet, Újszeged és Odessza, Mihálik Edvin
Mihálik Edvin Szeged zöld tanácsnoka, Újszeged és Odessza városrész méltán népszerű képviselője, aki városunk fenntartható fejlődéséért és a helyi fejlesztésekért egyaránt elszántan harcol. A helyi kisközösségek érdekeit mindig szem előtt tartja. Az időseket és a fiatalokat egyaránt nagy alázattal képviseli.
18-as körzet, Újszeged, Körmendi Zoltán
Újszeged képviselőjelöltje, fiatal, de mégis nagy érettséget mutató közösségi ember. Végzettségét tekintve pedagógus, akinek kiemelten fontos, hogy a jövő generációja minőségi oktatásban részesülhessen. Bátran kiáll a szegediek számára fontos ügyekben, és komoly közösség szervezői tapasztalata van.
19-es körzet, Szőreg és Marostő, Avramov András
Avramov András már ebben a ciklusban is Szőreg és Marostő képviselője volt. Ő a helyi közösség oszlopos tagja és szervezője, akinek kiemelten fontos a hagyományok, szokások és értékek megőrzése. De ugyanilyen elszántsággal dolgozik közösség életét előmozdító fejlesztésekért is.
Garai Szakács László, szeged.hu