Botka: A szabadság szele mindig Európából fújt!

Méltóságteljesen emlékeztek a márciusi ifjakra a szegediek a forradalom és szabadságharc 167. évfordulóján a Klauzál téren. Az ünnepség szónoka, Botka László polgármester beszédében ezúttal azt hangsúlyozta, ha a szabadság szótól valaki meg akarja fosztani a demokráciát, a lényegét akarja elpusztítani. Mert, aki illiberális demokráciáról beszél, az a nemzet szabadságát és a demokráciát akarja leépíteni.

– 1848-ban, 167 évvel ezelőtt, alig néhány száz méternyire innen, ahol most állunk, a szegedi Belvárosi Kaszinóban, Bakay Nándor és a korabeli városi nagyiparosok, tekintélyes polgárok és kereskedők hevesen vitatkoztak arról, hogyan kellene változtatni a túlságosan szűkre szabott világon. Vitatkoztak arról, hogyan vehetnék sorsukat a saját kezükbe, és hogyan szabadulhatnának meg a mind nyomasztóbbá váló hatalom béklyójától.

Demokráciában élni nehéz, de másként élni nem nagyon érdemes

De ugyanezekben a napokban pontosan erről folyt a szó a Fölsővárosi Társaskörben a hajóácsok és papucsos mesterek, az Alsóvárosi Népkörben a paprikatermelők és -kereskedők társaságaiban. Vitatkoztak a szabadságról a piacon az árusok, a kocsmákban a betérők, de még a színházban, a „teátristák” is.

Szeged szabad királyi városba megérkezett – Párizsból, Prágából, Bécsből a friss, tavaszi levegő – és megérintette az erre mindig fogékony Tisza-Maros szögét.
A szabadság szele, a nyugati szél megérkezett! Amely akkor is, mint mindig – Európából fújt. Abból az Európából, amely Szent István óta természetes közege, szövetsége a magyarságnak. Abból az Európából, mely szimbóluma mindannak, amit közös alapnak, fundamentumnak nevezünk.

Sorsunk ezzel az Európával köt össze. Ez az a közösség, mellyel együvé tartozásunk akkor és csak akkor szűnik meg, ha Magyarországot a zsarnokság vagy az idegen megszállás tartja karmaiban.

Mindig akkor buktunk el, ha keletről fújt a szél…

Ezen a földön Európa a szabadság, a demokrácia, a sokszínűség és a tolerancia szinonimája. A műveltségé, a kultúráé, a civilizációé, és a cívisé, azaz a polgáré. Azé a fölemelt fejű polgáré, aki tudja: demokráciában élni nehéz, de másként élni nem nagyon érdemes. Azé a szabad polgáré, aki tudja: a szabadság olyan, mint a levegő, természetes. De kiált, ha fogytán van körülötte.

Ma az igazság gyakran elbujdosik szégyenében Magyarországról

1848. március 15-én a szegediek még nem tudták, nem tudhatták a pesti történéseket. De tudták és érezték, hogy fogytán körülöttük a levegő. Tudták és érezték, hogy viszonylagos jómódjuk, biztonságuk nem sokat ér, ha nincs hozzá szabadságuk. És a műveltebbek közt sokan tudtak latinul is. Tudták tehát azt is: a „libertas” nem mást, mint szabadságot jelent. A liberális így számukra nem szitokszó volt, hanem egy kívánatos, sőt a legkívánatosabb jövőre irányuló jelző.

Szabadságot, demokráciát, így liberális demokráciát akartak. Mert, ha a szabadság szótól valaki meg akarja fosztani a demokráciát, a lényegét akarja elpusztítani. Mert, aki illiberális demokráciáról beszél, az a nemzet szabadságát és a demokráciát akarja leépíteni.

1848-ban, nem biztos, hogy mindenki ismerte a hármas jelszót szabadságról, egyenlőségről és testvériségről. Nem biztos, hogy ismerték a „haza és haladás” vagy a „szabadság és tulajdon” elválaszthatatlan mivoltát. De, már akkor hittel hitték – mégpedig korra, nemre, társadalmi helyzetre, anyanyelvre és neveltetésre való tekintet nélkül –, hogy világuk jobbításra szorul. Hogy jobbítani mindannyian, egyformán hivatottak, különbözőségük ellenére együtt.

Aligha véletlen tehát, hogy két nap múlva, amikor hajón érkező utazók által megérkezett a pesti forradalom híre, ezek a jómódú, biztonságosnak mondható létben élő szegedi polgárok egy emberként, egy akarattal fellobogózták a várost. Felolvasták a 12 pontot, és levelet fogalmaztak Kossuth Lajosnak, melyben a város egyetértéséről és támogatásáról biztosították.

A 12 rövid pont – 12 nagyszerű gondolat.

S elődeink joggal és okkal bíztak benne, hogy ez lesz az a fundamentum, amire minden későbbi nemzedék bizton és töretlenül építkezhet. Ma úgy mondanánk – a nemzeti minimumot fogalmazták meg. De jó volna, ha lenne most ilyen!

Azt a nemzeti minimumot, mely a szabadságra s a demokráciára épít. Arra a szabadságra, amely mindenki szabadsága. Arra a demokráciára, amelyben a hatalom okosan irányít, de nem kizárólagos és nem uralkodik.

1848 hősei igaz, boldog, szabad országot akartak. És álmukban sem gondolták volna, hogy ma, 167 évvel később könyékig túrnak a bőség kosarában illetéktelen, korrupt kezek. Hogy ma, 167 évvel később a jognak asztalánál az egyenlők mellett egyenlőbbek foglalnak helyet. Hogy ma, az igazság gyakran elbujdosik szégyenében Magyarországról.

Mára ismét „bálványokká lettek az uralkodók”

Kossuth Lajos, aki egykor Szegedet nemzete büszkeségének nevezte, úgy fogalmazott: „vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem boldogító kifejlődése felől kétségbe nem esem”.

Kossuth Lajos azt is mondta, hogy „nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait oly magas régióba helyeztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson. Ebben a pillanatban ugyanis bálványokká lesznek az uralkodók”.

2015-ben, március 15-én, a Szabad Sajtó Napján a magyar kormány olyan kizárólagos sajtót kíván teremteni, melyben „bálványokká lesznek az uralkodók”. Ha nem tudnánk, ez mit jelent, akkor hallgassunk ismét Magyarország akkori kormányzójára, kinek szobránál ma itt állunk.

„Nincs és nem volt abszolutizmusra vágyó kormány, nincs vagy nem volt despota, ki a szabad sajtót véteknek ne kiáltotta volna ki, s önkényének egész tehetségével ezt elnyomni ne törekedett volna. Ez históriai igazság!”

2015-ben, Magyarországon a „históriai igazság” árnyéka hosszúra nyúlik. Máig ér! 2015-ben Magyarországon ismét kívánnunk kell nemcsak „a sajtó szabadságát, s a cenzúra eltörlését”, de a jogegyenlőséget, az igazságos adórendszert, a hatalmi fékeket és ellensúlyokat is.

Akarunk olyan kormányzást, mely nem osztja jókra és gonoszokra, mieinkre és tieitekre, hazafiakra és hazaárulókra a nemzetet. Olyat, amely nem kirekeszt, hanem együttműködik. Olyan kormányt, mely nem arra törekszik, hogy a kevés kiváltságos még többet, a sok szegény pedig még kevesebbet kapjon. Olyat, amelynek öntudatos polgárokra és nem hiszékeny alattvalókra van szüksége. Az értelmes, demokrata kormány ismeri – és használja – a korlátait. Az értelmes, demokrata kormány nem leszűkíti, hanem kiteljesíti a szabadságot, mert tudja: annak bizalom- és önbizalomteremtő ereje kell és szükséges ahhoz, hogy az akarat alkotó erővé nemesedjék.

Európai demokrata magyar kormány tudja, hogy igazság csak sokféle véleményből, értelmes vitában születik. S tudja, hogy bármilyen kizárólagosság előbb-utóbb megfojtja a tenni- és tanulni akarás. A mai kormányt, megfojtja a „haza és haladás” 48-as eszméjéből a hazát is, és megfojtja a haladást is.

Ma nincs 1848-hoz hű, európai értelmes demokrata kormánya Magyarországnak

Az idő súlya alatt a hazugságok biztosan összeomlanak

Magam az Önök hatalmas bizalmából immár negyedszer lehetek e szép és büszke város polgármestere. Hiszem, hogy a hatalmas bizalom annak is szól, hogy Szeged érett, felnőtt és felelős polgárai, a „nemzet büszkesége” értik és igénylik azt, hogy itt a szabadság európai szelei fújnak.

Mindig hittem, és annak szellemében cselekszem a jövőben is, hogy a szegedi, baloldali közgyűlési kétharmados többségem: nem korlátlan hatalmat, hanem hatalmas felelősséget jelent. Felelősséget az engem támogató többséggel, de felelősséget a másként gondolkodó kisebbséggel szemben is. Mert tudom, hogy a többség igazsága csak egyetlen igazság. Mert tudom, mert tudjuk a mindenkori kisebbség és többség együtt a nemzet.

Tudom, tudjuk hogy 170 ezer szegedi 170 ezer féle nézet és vélemény, nincs két egyforma magyar, s a maga szempontjából mindenki jót akar, és mindenki jó szándékú meggyőződése fontos.

Mifelénk, itt a Tisza-Maros szögében, 2015-ben ezt hívják toleranciának. Toleranciának, ami nélkül nem tudnánk egymás szemébe nézni, ami nélkül nem tudnánk kezet fogni – s ami nélkül nincs demokrácia.

„A ’48-as forradalom csúcs volt, pillanat. Jelkép. Valójában a modern polgárosodás, a modern alkotmányosság, s a modern államiság alapjait ötven év alatt, 1825-től 1875-ig sikerült megteremteni” – ezt mondta a demokrata Antall József, a rendszerváltó miniszterelnök az új demokrácia hajnalán.

Nekünk eddig 25 évünk volt rá új demokráciát teremteni. De ma már tudjuk, amit akkor még talán nem: az idő az, aminek súlya alatt a hazugságok biztosan összeomlanak.
Az önjelölt bálványok sorsa pedig az, hogy ledöntik őket.

És tudjuk, amit akkor még nem, hogy a bálványok árnyékában s a hazugságok hitvány erdejében mindig van és marad egy közös nevező. Az élhető ország, amit sokféle hitvallásból kovácsolunk, sokféle szálból szőjük és úgy hívjuk: a városunk, az otthonunk, a hazánk. A szegediségünk. A sokféle igaz magyarságunk. Mely nem adja magát. Mert nem veheti el tőlünk soha semmilyen zsarnok.

Érdem és erény a veszedelmekkel szembenézni

Magyarországnak ezen a huzatos, Tisza-Maros szögi táján mindig érdem és erény volt a veszedelmektől nem elfordulni, hanem szembenézni velük.

Itt mindig érdem és erény volt a szükségből előnyt kovácsolni. Itt mindig érdem és erény volt a másik nyelvét, szokásait tisztelni és megtanulni. Itt mindig érdem és erény volt büszke bölcsességgel megélni a sokféle véleményt.

Itt nem véletlenül mondta Kossuth Lajos, hogy „Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát s a nemzet üdvét megmenteni erősen hiszem”.
167 éves bizalomnak kell ma – és minden újabb nappal újra – megfelelnünk.

Nézzünk bátran a szemükbe és legyünk méltóak 1848-as hőseinkhez, elődeinkhez 2015-ben, Szegeden. Mert akinek bronzszobra előtt ünneplünk, ezért nevezett minket „nemzete büszkeségének”. Mert óriási szükség van egy jövőt és példát mutató Szegedre.

Éljen a magyar szabadság, éljen az új Magyar Köztársaság! – fejezte be ünnepi beszédét Botka László polgármester.

szeged.hu