Csongrád megye egyes területein I. fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a vízügyi szakemberek – áll a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

Reggel 6 órától újabb, ezúttal kettes fokozatú belvízvédelmi készültség lépett érvénybe a 1103-as védelmi szakaszon, amely elsősorban Makó és Szeged térségét érinti. Csanyteleken a polgármester elsőfokú készültséget léptetett érvénybe.

Továbbra is Szentes és Csongrád területén a legkritikusabb a helyzet. A katasztrófavédelem Szegedről és Hódmezővásárhelyről küldött egységeket Szentes vízzel elöntött területeire. Emellett több nagy teljesítményű átemelő szivattyút is átcsoportosítottak. Szentes térségébe 2000 homokzsákot szállított a katasztrófavédelem, ahol 30 ingatlant veszélyeztet a víz. Kitelepítésre jelenleg nincs szükség.

Jelenleg összesen kilenc egység dolgozik folyamatosan a károk elhárításán. Csongrádon ez idő alatt három, Szentesen szintén három helyen szivattyúzzák az esővizet az egységek.

A szegedi műveletirányítás megerősített szolgálattal fogadja a bejelentéseket. Jelenleg közel harminc jelzés várakozik, de a hívások folyamatosan érkeznek a 105-ös hívószámra. A lakossági bejelentésekben leginkább vízszivattyúzáshoz kérik a megyei egységeket, de több bejelentés érkezik kidőlt fákkal kapcsolatban is.

Az előrejelzések szerint a következő 24 órában jelentősen csökken a csapadék mennyisége. Kedd délig összesen 5-10 millimétert várnak a szakemberek.

szegedma.hu

Borítókép: Illusztráció. MTI Fotó: Nagy Lajos