A képviselő és a szerbellenes feliratok

Százezer forintot ajánlott fel Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő annak, aki használható információval segíti a nyomozók munkáját a szegedi, deszki és szőregi szerbellenes feliratok ügyében.

– Magam is láttam a szerbellenes feliratokat a szegedi szerb ortodox templom falán, melyekről később a sajtó is beszámolt. Az Európai Parlament délszláv bizottságának tagjaként most vizsgáltuk a vajdasági helyzetet, és fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mindezt provokációnak tartom, aminek a végére kell járni – magyarázta Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő.

A politikus szerint a történtekből akár sajtóhadjárat is kerekedhet a szerb médiában, mondván, a másik oldal is nacionalista, a magyarok is provokálják a szerbeket. – Sajnálattal vettem, hogy a szerb nép egy ilyen kisstílű játék tárgya lehet, hiszen hazánkban nagyon nagy presztízs övezi a szerbség itt élő tagjainak tevékenységét – tette hozzá Becsey.

A politikus rendkívül fontosnak tartja, hogy a provokátorokat a rendőrség elfogja, és az eljárás soron kívül meginduljon közösség elleni izgatás tárgyában. A rendőrség 100 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Becsey ugyanekkora összeget fizet ki annak, aki használható információval segíti a nyomozók munkáját. – Én ezt lelkiismereti kérdésnek tartom, s számomra ennyit megér, hogy pont kerüljön az ügy végére – fogalmazott Becsey Zsolt.

Délmagyarország Online, 2005. február 12.