Ujhelyi István, a Parlament szocialista alelnöke és Szabó Sándor, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje lakossági fórumon találkozott a szőregiekkel a városrész néhány éve megújult művelődési házában, hogy az ország és Szőreg helyzetéről beszélgessenek.

A művelődési ház érdeklődőkkel megtelt nagytermében Ujhelyi István baráti beszélgetésre, kötetlen eszmecserére invitálta vendégeit. A parlamenti alelnök az ország helyzetéről elmondta, amerre csak jár pártállástól függetlenül mindenkit – polgármestereket, tanárokat, orvosokat, vállalkozókat – csak panaszkodni hall: senkinek sem lett jobb az élete az elmúlt négy évben. Ezt a kormányzati sikerpropaganda ellenére is pontosan látják, érzik saját bőrükön az emberek.

Ujhelyi István elmondta, az ország szociális szakadékban van, a gödör mélyén próbálják az emberek összeszedni magukat. Miközben a statisztikák szerint 4,6 millióan élnek a létminimum alatt – a jelenlegi kormány szociálisan teljesen érzéketlen.

Sok jót az ország nemzetközi megítéléséről sem tudott mondani a szocialista politikus. Mindenütt azt tapasztalja, nevetség, kritika és gúny tárgya lett Magyarország. A befektetők elmenekültek, a forintot rendszeresen megtámadják – ide vezetett a Fidesz négyévi kormányzása.

Idehaza viszont az állampártként funkcionáló, maffiaszerűen működő kormányzópárt új választási törvénnyel igyekszik meggátolni, hogy a nép leváltsa. Márpedig – mondta a politikus – a közvélemény-kutatások is azt bizonyítják, hogy a választók „beálltak” a közös baloldali lista mögé. Jelenleg azonban több mint egymillió választó fél megmondani, hogy az ellenzéket támogatja és kormányváltást akar.

Ezt követően Szabó Sándor, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje mutatkozott be a szőregieknek. Szerinte a Fidesz történelmi esélyt szalasztott el, hiszen a kétharmados felhatalmazással bármilyen problémát megoldhatott volna, jelentős strukturális átalakításokat hajhatott volna végre az ország érdekében. Ehelyett választási ígéreteiket sem teljesítették: adócsökkentés helyett 40 új adót vezetek be, egymillió új munkahely helyett külföldre kényszerítettek 460 ezer embert, mert idehaza nem találtak megélhetést.

A képviselőjelölt emlékeztette a hallgatóságot arra is, hogy a Fidesz 2010-ben 7 százalékos gazdasági növekedést ígért a ciklus végére, ehhez képest 2012-ben még tartott hazánkban a recesszió, tavaly pedig csak a jó mezőgazdasági termésnek – és nem a kormány intézkedéseinek – volt betudható, hogy 1,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.

Szabó Sándor beszélt arról is, hogy Szeged helyzete kicsit más, mint az országé. Itt a szocialista városvezetés a lemaradás helyett a folyamatos fejlesztést választotta, még akkor is, ha sokszor ellenszélben kell dolgoznia. Ennek köszönhetően az elmúlt években 290 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás érkezett Szegedre, ezzel a Tisza-parti város toronymagasan az első a vidéki nagyvárosok mezőnyében.

Szabó Sándor szólt arról is, jelenleg három nagy beruházás zajlik a városban: lerakták az ELI alapkövét, elindult a partfal rekonstrukciója és az idén befejeződik a közel 30 milliárdos tömegközlekedési nagyprojekt is. A városvezetésnek pedig a következő hétéves uniós fejlesztési ciklusra is kész tervei vannak, többek között megépülhet a déli Tisza-híd, fedett uszoda létesülhet, folytatódhat a belváros rekonstrukciója és új buszpályaudvarral is gazdagodhat a város.

szeged.hu