Nálunk a mórahalmi nagymamák főztje lett a legfinomabb

A Szőregi Takarékszövetkezet helyi kirendeltségének főztjét ítélte legízletesebbnek a zsűri a Röszkén hét végén megrendezett nemzetközi töltöttkáposzta-főző versenyen. Bár a bankárok Hiteles káposztája szerintünk is finom volt, nálunk a pálmát a mórahalmi nagymamák káposztája érdemelte ki.

– A lé íze már sokat elárul – mondja az öttagú zsűri elnöke, Frank Sándor, miután a másik két zsűritaggal, Faragó Sándor és Kiss István mesterszakáccsal a nyomában bográcsról bográcsra jár a röszkei nemzetközi töltött káposzta főző versenyen. Magyari László polgármester és Géczi József országgyűlési képviselő igazoltan hiányzott a zsűriből. Ők Pál Béla turisztikai államtitkárral éppen utat avattak a településen, amely a temető mellett halad el és a községet köti össze az ipari területtel.

A hangulat pazar, legalább négyszázan vagyunk. Huszonhét bográcsban rotyog a töltött káposzta. Az indulók között van a Röszke testvértelepüléséről, a romániai Végvárról érkező csapat is. Heten Szerbiából, a többiek különböző magyar településekről, köztük a fővárosból neveztek. Sokan nem tudják kivárni a verseny végét, és sorbaállnak a helyi Paprika vendéglő sátra előtt, ahol a teli tálak mellé az embernagyságú kenyerekből hasítanak le egy-egy szeletet maguknak.

Tavaly Sárfi Jenő, két éve Simicz József nyerte a röszkei nemzetközi töltött káposzta főző versenyt. A kiskunhalasi Sárfi pacal csárda tulajdonosa azt mondja, nem azért jött, hogy a saját készítésű debrecenivel ízesített káposztájával megismételje tavalyi sikerét, a baráti hangulat vonzotta. Hasonlóan nyilatkozik Deszk polgármestere is, aki mellesleg könnyen beszél, hisz egy hete megosztva elhozta az első helyet egy pörköltfőző versenyről. Simicz egyébként töltött káposztában is a hagyományos alföldi módon készítettre esküszik.

Tavaly a Szőregi Takarékszövetkezet röszkei kirendeltségének főztje különdíjat kapott. Kass Klára, Masa Andrea és Árgyelán Péterné eltökéltek, azt mondják: az idén nyerni fognak a rozscipóban tálalt, némi füstölt csülök és köröm hozzáadásával, de hagyományos módon készült töltött káposztájukkal. Igazuk lett, bár a verseny szoros volt, a Szűcs József vezette Szegedi CHC Baráti Társaság motorosokból álló csapata és a budapesti Molnár Péter is a maximális 10 pontot kapta, a zsűri a bankárok Hiteles káposztáját hirdette ki győztesnek.

Oláh Zoltán
Délmagyarország Online, 2005. augusztus 8.