A szerb templom, egy reggeli megnyúlt gondolat, körtefa, kert, a fafaragó és szeged díszpolgára – mindez az első szőregi alkotótábor termése.

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg nyáron a faluházban az I. Szőregi Képzőművészeti Alkotótábort, melynek képeiből pénteken nyílt kiállítás a szőregi művelődési házban. Az ünnepélyes megnyitón Garamvölgyi Anett énekelt dél-alföldi népdalcsokrot Lengyel Zsolt kíséretében, majd a körzet képviselője, Rózsavölgyi József köszöntötte az alkotókat és az érdeklődőket. Kifejtette, hogy mikor egy éve visszakerült Szőreghez a faluház, az volt a céljuk, hogy élettel töltsék meg az épületet, a kézműves- és a főzőtábor után ezért is rendezték meg az egy hetes alkotótábort. Külön kiemelte a képviselő az önkormányzat kulturális bizottságának segítségét.

A tábor szakmai vezetője, Pataki Ferenc arról beszélt, hogy a magyar festészet napján külön öröm, hogy olyan tárlat megnyitóján vehet részt, ahol Szőreg apró szépségei mellett portré készült a 90 éves szőregi fararagóról, Kanalas Istvánról és Szeged díszpolgáráról, Péter Lászlóról.

Az alkotók: Boldizsár Gábor, Olasz Attila, Oláh János, Börcsök Zsuzsanna, Németh Mária, Gátfalviné Balogh Pálma, Laczkó Andrea, Molnár Géza, Hegedűs Andrea és Vígh Annamária.

Dobó Csaba, szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Gémes Sándor / a szegedma.hu engedélyével

szoreg.hu képtár