A Szegedi VSE–Szőreg megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés 2–1-es hazai vezetésnél a 87. percben félbeszakadt. A vendégek hat főre fogyatkoztak.

Kalacsán András bíró hatszor mutatta fel a piros lapot az SZVSE–Szőreg megyei I. osztályú focimeccs szereplőinek. Botrány mégsem volt, túlzott keménység azonban igen. Az eseményekről a két trénert, Kőhalmi Istvánt (Szőreg) és Paksi Pétert (SZVSE) kérdeztük.

– A bíró érdekes felfogásban vezette a találkozót – vélekedett Kőhalmi –, minden apróságért sárga lapot adott. Már azért is, ha egymással „beszélgettek” a játékosok. Vannak a fegyelmezésnek más eszközei, például szóbeli figyelmeztetés. Az első sárgák szinte mind feleslegesek, a másodikak viszont jogosak voltak. Próbáltam nyugtatni a srácokat – nem mindig sikerült –, illetve azt lehozni a pályáról, aki már besárgult. Nem mentem fel a játékosaimat, sőt elítélem, de az indokolatlan lapos figyelmeztetések felpaprikázták őket.

– Kíméletlen stílusban focizott a Szőreg – közölte Paksi. – Főként 2–1-es vezetésünk után, a 70. perctől vadásztak ránk, többen közülük megmondták: őket nem érdekli az eredmény. Kalacsán játékvezető jól látta el a feladatát, a szabályok szerint járt el, minden durvaságot igyekezett megtorolni. Csak példaként említem: Simon hátán ott volt a srác stoplinyoma, Bosánszkiba úgy beleszálltak, hogy elszakadt a nadrágja, Gyimesit pedig vagy a partvonal mellett ápoltuk, vagy a füvön hempergett egy belépőt követően. Csoda, hogy komolyabb sérülés nélkül megúsztuk. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a lecserélt Raskó Zoltán és az edző, Kőhalmi István is elnézést kért tőlem és a csapattól. Utóbbi hangsúlyozta: nem ilyen „taktikával” küldte pályára együttesét.

Imre Péter
Délmagyarország Online, 2006. április 11.