A Tisza Volán SC jégkorongcsapata az előző idényben ezüstérmet szerzett a honi másodosztály küzdelmeiben, a Szőregi Rákóczi SE pedig ötödikként futott be a labdarúgó Csongrád megyei másodosztályban. A két gárda közös metszetét két fiatal sportoló, Bosnyák Márkó és Maslac Michael jelenti, velük készített interjút a nem mindennapi sportválasztásról a SZEGEDma.hu.

„Négy- vagy talán öt éves lehettem, amikor apukám elvitt egy közönségkorcsolyázásra. Megtetszett a közeg, így hát megragadtam a jégkorongban, amit az is segített, hogy édesapám ismerte Kalocsa Lászlót, a mostani edzőnket” – mesélte a kezdetekről a 22 éves Bosnyák Márkó (fenti képünkön balra), hozzátéve, a futballpályára is a szülő, Bosnyák Ferenc vitte le először. Érdekesség, hogy a mai napig együtt fociznak a megye II-es Szőreg csapatánál. A fiatal játékos a gyepen és a jégen is támadóként szerepel, nem véletlenül persze, hiszen, mint elmondta, edzői mind az ő, mind a kétszeres csapattárs esetében győzni akarásukat tartják számon kiemelkedő értékükként.

A 23 esztendős Maslac Michael (jobbra) egészen kiskorában még a karatéba kóstolt bele, onnan követte egy barátját a jéghoki világába. A labdarúgást az akkor már a Madách Imre Általános Iskolából megismert Bosnyák Márkó unszolására kezdte el. Szőregen középpályásként számol vele a mindenkori trénere, míg a Tisza Volán hokisainak színeiben minden poszton szerepelt már, egy alkalommal egy kiállítás okán még a kapusszerelést is magára kellett öltenie.

Mint elmondták, mindketten kiegészítő tevékenységként tekintenek a bőrbogyó kergetésére, a prioritást a korongos sportág élvezi az életükben. Hozzátették, szerencsére ritkán kell választaniuk a kettő között, hiszen a futballedzések délután vannak, míg a jégpályára esténként hivatalosak. A hokiszezon októbertől márciusig tart, a foci pedig télen szünetel, és bár időnként előfordul, hogy egy napon két meccsre is várják őket, nem okoz nekik gondot, hogy mindkettőn szerepeljenek – az edzők legnagyobb bosszankodására.

A kettős terhelés és edzés jelentette előnyöket főként a labdarúgásban tudják kamatoztatni. „Télen nincsenek focimeccsek, mi azonban egész évben fittek vagyunk, így tavasz elején általában jobb erőben kezdünk, mint az ellenfelek” – részletezte Bosnyák Márkó. Maslac Michael azzal egészítette ki, a jégkorongban kiemelt fontosságú az állóképesség, hiszen tapasztalata szerint a korcsolyázás jobban megterheli az emberi szervezetet, mint a futás. Az edzéseken is elsősorban szituációkat gyakorolnak csoportokra bontva, az erőnléti részt pedig korcsolyával a lábukon, a jégen oldják meg.

„Az Országos Bajnokság másodosztályában voltunk már bajnokok is” – mondta Bosnyák Márkó arra a kérdésre, mit tartanak legnagyobb sikerüknek eddig sportolói karrierjük során. „Gyerekkorunkban több nemzetközi tornán is részt vettünk, sőt, értünk el komoly eredményeket jóval tehetősebb, nyugati klubok csapatai ellen” – tette hozzá Maslac Michael. Kitért arra is, bár Szegeden átlagosan 1000-1200 néző tekinti meg a Tisza Volán mérkőzéseit, és hasonlóra az országban talán csak Székesfehérváron van példa, az infrastrukturális, illetve személyi feltételek nem adottak az előrelépéshez. „Az év mindössze felében tudunk érdemben készülni, hiszen nincs állandóan működő jégpályánk. Az is probléma, hogy a hoki nem olcsó elfoglaltság. Egyetlen játékos felszerelése – a korcsolyától kezdve az ütőn át a szuszpenzorig – elérheti a félmillió forintos értéket, és ezek akkor még nem is a legjobb, legmárkásabb eszközök. Kevés szülő engedheti meg magának, hogy ilyen költségekbe verje magát, különösen annak tekintetében, hogy a jégkorongot elkezdők milyen alacsony aránya folytatja hosszabb távon is ezt a sportot. Ebből fakadóan kevés az utánpótlásban részt vevők és egyáltalán a csapatok száma. Szerencsére manapság pályázatok révén a klub tudja már támogatni a fiatalokat, de a mi gyermekkorunkban ez még nem volt.”

A jövőre vonatkozóan kifejtették, mindketten szívesen megélnének a jéghokiból, de erre Magyarországon kevés lehetőség adódik, különösen az OB II-ben. „Az első osztályban a fiatal játékosok 40-50 ezer forintot keresnek havonta a sporttal, emellett tanulnak vagy dolgoznak. Sajnos, nekünk ez már csak inkább hobbi” – mesélte Maslac Michael, aki idén végzett a Szegedi Tudományegyetemen mint testnevelő-edző. Még nem tudja, mihez kezd a jövőben, tervezi, hogy külföldön tölt el némi időt. Bosnyák Márkó jelenleg is az universitas hallgatója, korábban matematika szakra járt, idén pedig másodéves gépészmérnök. Bár konkrét elképzelései neki sincsenek, tetszik neki az a szakma, amit most tanul, így akár szívesen helyezkedne el azon a területen.

Ami biztos az életükben, az a jégkorong és a labdarúgás. A Szőregi RSE a hétvégén 3-2-re kapott ki odahaza a Deszktől, és öt fordulót követően 4 pontjával a tizenötödik helyen szerénykedik a 16 együttest számláló labdarúgó megyei másodosztályban. A Tisza Volán jégkorongcsapata tavaly ezüstérmet szerzett a háromcsapatos OB II-ben, az októberben kezdődő szezonjával kapcsolatban pedig számos kérdés vár még megválaszolásra, például az, kik ellen és hol játszhatnak majd Kalocsa László tanítványai, köztük Bosnyák Márkó és Maslac Michael.

Szuda Sándor, szegedma.hu