Az idén már ötödik alkalommal rendezik meg a Klauzál téren a Rotary Adventet, amelyhez most negyedszer csatlakozik a Délmagyarország is. Így az Advent időszakában összesen 48 Csongrád megyei és szegedi rászoruló család kaphat támogatást. Az ajándékozás mellett ünnepi programok is várják majd a szegedieket.

Az idei programokról Elekes Zoltán szervező elmondta, a jótékonysági akcióra a Szeged-Tisza Rotary Club, Szeged Dóm Rotary Clubbal, az ifjú rotaristákkal, valamint a Délmagyarország napilap alapítványával, a Lapcom Média Alapítvánnyal közösen készítik el azt az óriási adventi naptárt, amelynek az idén is az EDF Démász székházának ablakai adnak otthont. Az ablakok egy-egy támogató ajándékát rejtik. A támogatók és a rotaristák 24 családot, szervezetet, intézményt választottak ki, a Délmagyarország ugyanennyi Csongrád megyei családot ajándékoz majd meg, így a Klauzál téren a naptár ablakainak jelképes kinyitásakor a város karácsonyfájánál összesen 48 család veheti majd át ünnepi ajándékát a 24 nap alatt.

Az adventi naptár fotója a Klauzál téren, a város karácsonyfájával szemben lévő színpadon lesz elhelyezve a Rotaract és az Interact Club faháza mellet, ahol az ablakok minden nap délután 5 órakor nyílnak majd ki. Kivételek az adventi vasárnapok, amikor este fél 6-kor, a Dóm téri gyertyagyújtást követően adják át az ajándékokat.

– A szervezők és az adományozók az idén is igyekeznek odafigyelni arra, hogy mindenkinek olyan ajándék kerüljön a karácsonyfa alá, amire leginkább szüksége van, de minden család egy-egy régi vágyát is szeretnénk teljesíteni – mondta Elekes Zoltán. Így a támogatók felajánlásának köszönhetően az ajándékok között nagy értékű háztartási gép, tartós élelmiszer-, tisztítószer-, iskolaszer csomag és pénzadomány is lesz.

Az ajándékozás pillanatait minden alkalommal műsor színesíti a város karácsonyfája mellett. A kilátogatók naponta találkozhatnak egy szegedi vagy Csongrád megyei kötődésű, ismert személyiséggel. Többek között a térre várják Bárdos Andrást, Bujka Barbarát, Vajda Júliát, Király Leventét, Székhelyi Józsefet, Fésűs Nellyt, Major Endrét, Nagy Pétert, Manhercz Krisztiánt, Horgas Esztert, Cseke Pétert és Szerednyey Bélát is.

A Lapcom Média Alapítvány nevében Kóti Zoltán elmondta, a 24 család részére szervezett gyűjtés során eddig több mint 2 millió forintot adományoztak az olvasók. Szólt arról is, hogy a téren felállított Szeretetkuckóban megunt, de jó állapotban lévő gyerekjátékokat és könyveket gyűjtenek a rászorulóknak a Délmagyarország munkatársai és a rotaristák.

A játékok és a könyvek mellett használt, de tiszta zoknikat is gyűjtenek a rászorulóknak csatlakozva az Első Magyar Zokni Csereakció programjához, amelynek keretén belül a HDI Shop minden leadott zokniért kupont ad, amellyel később kedvezményesen lehet majd zoknit vásárolni.

A szegedi rotarysták mellett a Rotary ifjúsági szervezete, a Rotaract fiataljai és a legfiatalabbak, az interactosok hagyományos karácsonyi gyűjtését tartják délutánonként fél 5 és fél 7 között a Klauzál téren. Az idén egy középiskolás ösztöndíjprogramra várják a felajánlásokat.

szeged.hu