Október 16-án délelőtt, az előzetes regisztrációt követően több százan mentek el a Klebelsberg Kultúrkúriába, vagy a Marczibányi Téri Művelődési Központba, és több ezer tőnyi szőregi rózsát  vásároltak, hogy szebbé tegyék vele lakókörnyezetüket. Az alföldi rózsát hungarikumként tartják nyilván.

– Idén nyáron látogattam el a Szeged mellett fekvő Szőregre Sirkó Zoltán második kerületi főkertész és Avramov András helyi képviselő kíséretében, ahol megnézhettük a helyi rózsaföldeket –  emlékezett vissza Őrsi Gergely polgármester a rózsavásár megrendezésének ötletére.

– Fantasztikus élmény volt annyi gyönyörű virág között sétálni és látni, mennyi munkát fordítanak egy-egy tő nevelésére. Akkor született meg az ötlet, hogy szőregi rózsákkal díszítsük városrészünket.

A polgármester jelezte, hogy természetesen nemcsak a lakók rózsavásárlásával számolnak, hanem az önkormányzat is kiveszi a részét az ültetésből, így mind több helyen találkozhatunk majd a  nemes virágokkal kerületszerte.

Budai Polgár, 2021/16 – október 31