Szőreg legforgalmasabb útszakaszán, a Magyar utca és Szerb utca találkozásánál gyűjtötték az ajánló aláírásokat az Összefogás Szegedért Egyesület aktivistái kedden délután. Az eseményen ott volt Botka László polgármester és Szabó Sándor országgyűlési képviselő is.

Botka László röviden szólt a szombaton elindult kampány eddigi tapasztalatairól. Elmondta, azt látja, a szegediek döntő többsége büszke az eddig elért eredményekre, ezért a nyugodt, kiegyensúlyozott munka folytatását szeretnék. A polgármester azt is elmondta, hogy kíváncsiak az emberek véleményére, és ahogy eddig is tette a városvezetés, a helyiek elképzeléseit igyekeznek beépíteni a jövő terveibe. Botka László ugyanakkor jó szívvel ajánlotta a szőregiek figyelmébe Avramov Andrást, az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjét, akit a közéleti munkától visszavonuló Berkesi Ottó helyén indít a pártszövetség.

Szabó Sándor, Szeged egyéni országgyűlési képviselője már tizenegy egyéni önkormányzati körzetben állt az aláíró pultok mögött, holott csak szombaton kezdődött el a hivatalos kampány. Legalább ezer emberrel beszélgetett, cserélt eszmét, és azt tapasztalta, hogy a szegediek bíznak a jelenlegi városvezetésben, többségük a 2000-es évek elején indult építkező szellemet, előremutató terveket szeretnék látni a jövőben is. Sokkal több ajánlást gyűjtöttek már minden jelöltjüknek, mint amennyire az induláshoz szükségük van, de a határidő lejártáig kint lesznek az utcán, mert ez jó alkalom, hogy személyesen találkozzanak az emberekkel.

szeged.hu

Borítókép: Szabó Sándor MSZP-s szegedi országgyűlési képviselő állandó vendége a pultozásoknak (fotó: Iványi Aurél)