Bár kísérleti jelleggel vezették be Szegeden is a CPO szolgálatot, a feladatot ellátó rendőrök szerint nagyon is kedvező fogadtatása van a projektnek. Tallér Szandra rendőr törzsőrmesterrel és Bába Mihály rendőr zászlóssal tapasztalataikról, valamint az „Önnel együtt!” gondolat tartalmáról beszélgettünk.
Kilenc rendészeti zónát alakítottak ki Szegeden, melynek mindegyikében egy-egy CPO teljesít szolgálatot. A betűszó az angol community police officer kifejezésből ered, ami magyarul annyit tesz „közösségi rendőri szolgálat”. A helyi CPO-k feladata, hogy felmérjék a körzetükben élő lakosok problémáit, valamint bűnmegelőzési és egyéb, a rendőri munkával kapcsolatos felvilágosító előadásokat tartsanak a helyieknek, így képezve bizalmi hidat a polgárok és a hatóság között. Szolgálatukkal arra hívják fel a figyelmet, mi mindent tehetnek a lakosok személyi és közbiztonságuk érdekében, hogyan segíthetik a szervezetek munkáját.
Tallér Szandra rendőr törzsőrmester tavaly júliusban kezdte meg szolgálatát Felsővároson, az úgynevezett 7-es körzetben. Mivel öt iskola tartozik az általa szolgált városrészhez, elsősorban a gyerekekkel kapcsolatos élményeiről osztott meg érdekességeket a SZEGEDma.hu hírportállal. „Az iskolai programokon főleg közlekedési tudnivalókat és bűnmegelőzéssel kapcsolatos előadásokat tartottunk a diákoknak. Az egyik iskolába meghívást is kaptam a ballagási ünnepségre, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy a tanári kar tagjai között ülhettem és búcsúztathattam a tanulókat. A gyerekek is megköszönték, hogy náluk jártam” – idézte fel egyik legkedvesebb pillanatát a törzsőrmester. A CPO úgy tapasztalja, bizalmi kapcsolat kezd kialakulni a lakosok és a rendőrök között, amit többek között ennek az elhivatott munkának tud be. „A gyerekek felvilágosítása mellett az idősek védelmezése is feladataim közé tartozik. Egyik alkalommal, amikor bűnmegelőzési előadáson jártunk kollégámmal annak érdekében, hogy felhívjuk az idősek figyelmét az áldozattá válás kockázataira, a hallgatóság soraiban volt egy néni, akinek blúza alól kilógott az aranynyaklánca. Felhívtam a figyelmét, hogy milyen veszélyekkel jár a látható, könnyen megragadható ékszer, ezért célszerű a nyakéket a blúz alá rejteni. Megfogadta a tanácsomat, az előadás közepén vettem észre, hogy eldugta a láncot.”
Bába Mihály rendőr zászlós a makkosházi körzetben minden korosztály felmerülő problémáját képviseli, az 5-ös zóna alá ugyanis két általános és középiskola, valamint egy idősek otthona is tartozik. CPO szolgálata hasonló Tallér Szandráéhoz, a körzetben ő látja el a helyiek felvilágosításával járó feladatokat: bűnmegelőzési tanácsadást tart kicsiknek és nagyoknak, s áldozatvédelmi bemutatót elsősorban az időseknek. Elmondása szerint az általános iskolások szívesen veszik a rendőrség által szervezett családi napokat és felvilágosító órákat: a rendőrök technikai felszerelései vagy a polgárőrökkel közösen szervezett kerékpáros ügyességi pályák mindig sok érdeklődőt vonzanak. „A gyerekek közül az ilyen élmények hatására sokan szeretnének rendőrök lenni. Ilyenkor megnézhetik és akár fel is próbálhatják az egyenruhákat, sisakokat. Nekik kedvező színes felvilágosító programokkal mutatjuk be a rendőrség családbarát oldalát.” Bába Mihály hozzátette: az idősebb korosztály megszólítása kicsit keményebb dió, azonban az áldozatvédelmi előadások végén rendre kötetlen beszélgetés alakul ki a felek között, s gyakran osztják meg élményeiket az előadókkal arról, kitől milyen történeteket hallottak védtelenekre specializálódott bandákról. „Volt egy időszak, amikor az idősek sérelmére sok bűncselekményt követtek el. Ékszereket raboltak tőlük, ezért arra hívtuk fel a figyelmet, hogyan védekezhetnek a mindennapokban ez ellen. Van olyan is, hogy valaki felismer az utcán, köszön, s azonnal beugrik neki, miről beszélgettünk legutóbb, például, hogy a póló alá kell rejteni az értékes nyakláncot” – folytatta mosolyogva. A zászlós szerint a rendőrség Szolgálunk és Védünk szlogenje mellett a „Segítünk” és az „Önnel együtt” filozófia határozzák meg leginkább a CPO-k munkáját.
A CPO-k nem győzték hangsúlyozni, hogy a rendőrség és a lakosság közötti szoros kapcsolatnak fontos szerepe van a közbiztonság javításában. Szeged kilenc közösségi rendészeti zónájáról, és az ott teljesítő CPO-k elérhetőségéről ITT tájékozódhat.
Gaál Bernadett, szegedma.hu
Borítókép: Fotó: Gémes Sándor /szegedma.hu, Közösségi Rendészeti Program