Az idei központi szúnyoggyérítési program már csaknem teljes egészében megvalósult. Augusztus 10-16. között 60 ezer hektáron légi kémiai, körülbelül 50 ezer hektáron földi kémiai és 1200 hektáron biológiai módszerrel csökkentették a szúnyogok számát. A gyérítés az elmúlt héten 430 települést érintett. Erre a hétre 103 településen összesen 22 ezer hektár kezelését tervezik.

Az országos szúnyoggyérítési program nyolcadik hetében ismételten a kánikula nehezítette a munkát. Tekintettel a hőségre, a hétvégi gyérítések számát minimalizálták és inkább a hétköznapra ütemezték a munkálatokat, különös figyelemmel a turisztikai területekre. A kivitelezők továbbra is a lehető legkésőbb kezdik meg a légi és a földi kijuttatást, valamint az előzetes tájékoztatás mellett fokozott figyelemmel vannak a méhészekre is. A tervezett programot végrehajtották Csongrád megyében is.

Augusztus 17-23. között légi kémiai úton csökkentik a vérszívók számát Bács-Kiskun és Csongrád megye területén. Ezen a héten biológiai gyérítés nem lesz.

Folyamatosan értékelik és teljesítik a központi szúnyoggyérítési programba időközben bejelentkező települések kérelmeit. Az igény indokoltságát minden esetben szakértők vizsgálják meg, ezt követően kerül sor a szükséges engedélyek beszerzésére. Az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól településenkénti engedélyt kell beszerezni, csak ezután következhet az önkormányzatok és ezzel együtt a méhészek kiértesítése. Emiatt a programba való felvétel ideje egy hetet is igénybe vehet. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, illetve a kiemelt turisztikai helyszínek a Magyar Turizmus Zrt. támogatását is kérhetik ilyen munkálatokhoz.

szeged.hu

Borítókép: Fotó: szeged.hu