Szőreg egykori homokbányájának helyén lévő szabadidőpark adja a nevét és a helyszínét a Bánya BBQ & Blues Fesztiválnak, amit az idén már másodszor rendeznek meg szeptember 10–11-én. A kétnapos fesztiválon lesz oldalas- és hamburgerverseny, workshop a hússütésről, de a gyerekek is kipróbálhatják szakácstudásukat. Mindehhez blueszene szól majd.

Lelkes grill és BBQ rajongók, valamint amatőr zenészek hívják életre tavaly Szőregen Bánya BBQ & Blues fesztivált. A 2020-as év sikerei után a szervezők idén egy hosszabb és nagyobb fesztivált álmodtak meg.

A közönség szeptember 10-én és 11-én két napon keresztül élvezheti majd a BBQ ételeket, az italokat és a koncerteket: a blues mellett már a jazzt is.

A szervezők második alkalommal a pénteki nappal bővítették a fesztivál programját, ahol a parázson sült ételeké és italoké lesz a főszerep, estére pedig Blaho Attila jazz koncertje várja a látogatókat.
A fesztivál gerincét idén is a szombati hamburger és oldalas verseny adja.

A verseny köré a szervezők profi körülményeket építenek, a szabályzat és a zsűrizés a hivatalos versenyekkel közel megegyező, de ezzel együtt egyedi, családias hangulatot szeretnének teremteni.

A megmérettetésre szeretettel várják a profikat, de azokat az amatőröket is, akik eddig még nem álltak zsűri előtt. A szakmai ítészek között nemzetközi bírák és a parázson sütés hazai legendái kapnak majd helyet.

– A tavalyi részvételt figyelembe véve az idén legkevesebb harminc versenyzőre számítunk – mondta az esemény programjait ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón a főszervező.

Olajos Csaba szerint a Bánya BBQ & Blues zenei palettája egyszerre szeretne kellemes aláfestést nyújtani az ételek-italok mellé és elkényeztetni a blues iránt rajongókat.

A fellépők közül idén visszatér Benkő Zsolt, a Simple Blues Band és Bíró János, hozzájuk csatlakozik a BLUES from HELL, a Mohai Tamás Band és Tóth Bagi Csaba.

Szombaton a verseny és a koncertek mellett délelőtt a Gastro-Mini gyermekeket vezet be a sütés-főzés világába, míg a kezdő és haladó BBQ-sok egy szakmai workshopot hallgathatnak meg.

A rendezvény ingyenesen, minden korlátozás nélkül látogatható a szőregi Monti Sándor parkban.

A BBQ versenyre augusztus 25-ig várják a jelentkezőket.

A szervezők a részletes programot hamarosan közzéteszik a rendezvény Facebook oldalán és a 2021-es fesztivál Facebook eseményén.

rag, szeged.hu

Borítókép: Fotó: Szabó Luca, szeged.hu

szoreg.hu képtár