10 millió forintos keretre pályázhattak a szegedi nyugdíjas egyesületet. Összesen 53 szervezet támogatásáról döntött az Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság. Az erről szóló támogatási okiratokat kedd délután vehették át a szervezetek képviselői.

A szegedi nyugdíjasok évek óta számíthatnak az idősügyi támogatási keretre, amely az évek során folyamatosan emelkedett. 2013-ban és 2014-ben 5 millió forintot biztosított az önkormányzat erre a célra, a keret 2015-ben 10 millió forint volt, idén pedig 15 millió forintra emelkedett. Ebből az összegből első körben 10 millió forintra pályázhattak a nyugdíjas szervezetek. Összesen 58 pályázat érkezet be, ebből 53-at támogatott a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság. A nyertes szervezetek a pénzt programok szervezésére, kapcsolattartásra, ismeretterjesztő előadások szervezésére és az idősek közösségi kapcsolattartásának segítésére, a generáción belüli szolidaritás erősítésére fordíthatják.

Fotó: szeged.hu

Fotó: szeged.hu

Kedden délután a városháza Házasságkötő termében vehették át a szervezetek képviselői a támogatói okiratokat, amelyet Szentgyörgyi Pál alpolgármester és Joób Márton, a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnöke adott át.

Szentgyörgyi Pál először is gratulált a támogatást elnyert szervezeteknek, majd elmondta, az önkormányzat számára fontosak a nyugdíjasok és fontos, hogy színvonalas programokat tudjanak szervezni maguknak és tartalmasan töltsék el idejüket. Ezt a célt szolgálja az idősügyi támogatási keret.

Joób Márton kiemelte, a szegedi nyugdíjas klubok működése példaértékű. Mint elmondta nem olyan régen részt vett a nyugdíjas klubok által szervezett rendezvényen a Partfürdőn, ahol bebizonyosodott az egyesületek jól működnek és jól használják fel a város támogatását.

A fennmaradó 5 millió forintos keretre májusban nyújthatják be pályázataikat a város nyugdíjas szervezetei.

szeged.hu

Borítókép: Fotó: szeged.hu